Kisvárosi globalizáció II.

A lényegesebb változásokon, különbségeken kívül akad egy csomó apró, s ezek teszik igazán színessé a mindennapokat. Egy ilyen városkában például minden szolgáltatás kicsit másképp működik. Nem amolyan globalista módon!

Mondom, vinném a telefonszámomat és az internetemet, mondja a szolgáltató, oké, vigyem. Mondom, oké, el is van intézve. Kitöltöttem, aláírtam, lediktáltam az új címet, mondják, nem gond, csak tizenöt kilométer, az meglesz tíz napon belül potom pénzért. Mondom, nem oda Buda, csak kisváros emitten, minek ahhoz tíz nap, különben meg nekem holnapra kell, mert a munkámhoz szükséges, leharapják a fejemet a munkaadóim. Mondják, kell a tíz nap mindenképp. Mondom, a kutyának a lepisilt fácskáját, hát én fizetem, én mondom meg. Mondják, nem én mondom, ők mondják. Mondom, akkor nem fizetek, megrendelem másnál. Mondják, oké, akkor legyen hét nap. Mondom, a teremtéshez is csak hat kellett. Kiegyeztünk. A hetedik napon jöttek is egy teherautóval meg három furgonnal nyolcan, mondom, nem semmi, lesz itt szerelés, hajjaj, de aztán két furgon elporzott, maradt két férfi. Abból egynek elfogyott a konnektorja, a másiknak meg lemerült az akkuja a fúróban, de szereztek, visszajöttek. Bekötötték becsületesen. Még egy plusz lyukat is fúrtak grátis. Aznap délben meg is érkezett az új címre (még postaládám se volt...) a számla. Az internetem persze csak másnap indult el, két (természetesen mobil)telefonos reklamáció után. Sebaj.

Akkor vegyünk szőnyeget, mert délutánra kell, hozzák az ágyat. El is indultunk, az asszony és én, mondom, piros szőnyeget venni a rózsaszínű hálószobába. Na, új városkánkban minden boltot felkutattunk, szőnyeg van is, nincs is, repülő még csak akadna, de piros biztosan nincs, van viszont bordó, mintás. Mondom, minta nélkül kellene piros. Az nincs, de rendelünk. Mondom, oké, délután kettőre kellene. Mondják, két hét. Mondom, kispajtások, isten veletek, úgyis itt a ballagás... Előző, nagyobbacska városom összes boltjában hasonló a szitu, mondom, mindegy, legyen bordó, csak legyen. Mondják, ennyibe kerül. És a szállítás mennyi? Milyen szállítás? Nincs szállítás! Mondom, milyen globalizáció (és itt egy-két csomó szitokszó következett)?! Mondom az aszszonynak, itt van egy köpésre Magyarország, a határ túloldalán a megyei központ, lesz szőnyeg, ha vérrel festem pirosra, akkor is! Lett is, késő délután. Az utolsó boltban. Merthogy, ami nem divat, azt nem tartanak. Én meg, ugye, nem vagyok egy kimondott divatmajom. És különben is minta nélkül hamar meglátszik rajta a mocsok, lebeszélnének róla. Nem sikerült nekik, megvettem. A globalizáció nevében még elszaladtam pénzt váltani, aztán terülj-terülj szőnyegem! Még szerencse, hogy az ágyat nem hozták.

Már harmadik napja nyomozunk egy vízvezeték-szerelő után. Kaptunk tippet, mindegyik mosógépjavító volt. Egyet kivéve, aki gázszerelő. Legalább tudjuk, hol találjuk őket szükség esetén. Végül az egyik ígérkezett, ma őt várjuk reggel óta, mert mondta, délelőtt beugrik. Holnap péntek, ne maradjunk hét végére víz nélkül. Este fél kilenc van. Emberünk azóta is jön. Gyorsan, megbízhatóan. Mint a haverom haverja az elkészített túl magas (nem tudom hová tenni) pálmáért. Azonnal. Három hete. És az asztalos is. Teremtőm, most jut eszembe, még mindig nincsenek lámpáim a folyosón. Az elektromosság legalább globális. Nem tud valaki egy globalista villanyszerelőt, aki uniós normának megfelelően szerel uniós lámpákat közép-európai idő szerinti megegyezés alapján? Ja... hogy annyira még nem globalizálódunk?