Kiska újra kikosarazta Ficót

Pozsony |

<p>Nem lesz alkotmánybíró a Smer két prominens tagja. Az államfő kikosarazta Jana Laššákovát és Mojmír Mamojkát. Fagyponton a Kiska&ndash;Fico viszony?</p>

„Komoly indokai vannak, hogy nem nevezem ki Laššáková asszonyt és Mamojka urat” – mondta tegnap az államfő, miután a Facebookon nyilvánosságra hozta döntését. A parlament smeres többsége tavaly decemberben hiába választott újabb két jelöltet – saját soraiból – alkotmánybíró-jelöltnek, Kiska mindkettőt kikosarazta. Indokait még nem mondta el, állítása szerint a jelöltek megkapták levélben, amint átveszik, nyilvánosságra hozza az okokat is. Ezek között alighanem erős politikai elfogultságuk és eddig tevékenységük lesz az első helyen.

Az Alkotmánybíróság Kiska döntésének következtében továbbra is csonka marad. Az eredetileg 13 tagú testületben 2014-ben járt le három bíró mandátuma, a parlament ilyenkor kétszeres számú jelöltet választ, akik közül a köztársasági elnök jelöli ki a megfelelő számú bírát.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"238335","attributes":{"alt":"Jana Laššáková","author":"","class":"media-image","height":"297","title":"Jana Laššáková","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Kiska nem sokkal hivatalba lépése után úgy döntött, a neki felkínált hat jelöltből csak egy felel meg a szakmai és morális követelményeknek, Jana Baricovát akkor ki is nevezte. 13 helyett így 11 taggal működött tovább a testület, idén februárban egy újabb hely ürült meg: lejárt Ľubomír Dobrík 12 éves mandátuma. A parlament – még a régi összetétetű, smeres többségű – a két smeres tagot választotta jelöltnek, akkor még mindketten képviselők voltak.

Kiska tehát összesen három új bírát is kinevezhetett volna, összesen öt jelöltből, Laššákován és Mamojkán kívül ugyanis három korábbi sikertelen jelölt is még talonban volt – ők 2014-ben megtámadták Kiska elutasító ítéletét, és az AB igazat adott nekik.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"238336","attributes":{"alt":"Mojmír Mamojka","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"Mojmír Mamojka","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A 2014-es döntés után – az akkori hat jelölt de facto mind smeres kötődésű volt – egy időre megromlott Kiska és a Smer viszonya. Most még egyértelműbb volt a smeres kötődés az elutasított jelölteknél.

Az elnöki döntés után a parlament új jelölteket választhat, de a két sikertelen jelölt meg is támadhatja a döntést az Alkotmánybíróságon. Egy biztos: hosszú hónapokig továbbra is csonka összetételű marad a testület. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?