Kiska: olyasminek vagyunk tanúi, amire 1989-ben nem is gondoltunk

Pozsony |

<p>Andrej Kiska köztársasági elnök ma Frank-Walter Steinmeier német államfőt fogadta.</p>

1989. november 17. üzenete, az EU és annak jövője, a gazdasági kapcsolatok, de az extrémizmus növekedése is témája volt a szlovák és német államfő mai megbeszélésének.

Kiska elmondta, hogy ma, 28 évvel a bársonyos forradalom után olyasminek vagyunk a tanúi, amire akkor talán nem is gondoltunk: hogy ma partnerekként állhatunk egymás mellett, az Európai Unió tagjaiként, mely közös pénznemet használ és ahol nincsenek határok. Olyan partnerekként, akik a demokrácia és a szabadság értékeit vallják – mondta Kiska.

Steinmeier értékelte, hogy a három legfőbb közjogi méltóság az EU mellett foglalt állást. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az uniós állampolgárok nincsenek euforikus hangulatban, okot kell nekik adni, hogy újra bízzanak ebben a közös projektben. A német államfő szerint az EU-nak túl kell lépni a brexiten és a bizalmatlanságon.

A két államfő arról is tárgyalt, hogyan lehet fellépni a közösségi hálózatokon terjedő szélsőséges nézetekkel szemben. Kiska szerint Szlovákia figyelemmel követi a Németországban elfogadott Facebook-törvényt, mely szerint a szolgáltatónak 24 órán belül el kell távolítania a gyűlöletkeltő posztot, ellenkező esetben 5 milliós, majd akár 50 milliós büntetést is kaphat. „Ha a közösségi hálózatok nem tudatosítják a felelősségüket és nem tesznek rendet, nekünk politikusoknak kell." - mondta Kiska.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?