Kiska: meggyőződésem, hogy Szlovákia segíthet

Pozsony |

<p>Andrej Kiska államfő meg van győződve arról, hogy Szlovákia tud segíteni a menekültválság megoldásában.&nbsp;</p>

A köztársasági elnök ma a Felhívás az emberiesség mellet kezdeményezés képviselőivel, és huzamos ideje Szlovákiában elő külföldi családokkal találkozott. A külföldieket arról kérdezte, miért és hogyan kerültek ide. „Az elsődleges bizalmatlanság leküzdése után arra jutottunk, hogy Szlovákiában jószívű emberek élnek” – összegezte a külföldiek tapasztalatait az elnök. „Meggyőződésem, hogy képesek és felkészültek vagyunk arra az állam és a biztonság szempontjából, hogy segítsünk az egyes embereknek és a szervezeteknek. De ebből nem szabad kampánytémát csinálni” – mondta az elnök. Mohammad Azim Farhadi Afganisztánból érkezett Szlovákiába, Oroszországon át menekülve. Családjából 16 évesként ő maradt otthon egyedül, mivel nem kapott útlevelet, ehhez először a katonai szolgálatot kellett abszolválnia. A falujából 13 fiatalt vittek el katonának, közülük már csak hárman élnek. A férfi családja Németországban él, ő Szlovákiában szerzett állampolgárságot és újságírói diplomát. A férfi elmondta, megérti a menekülteket, akik Nyugatra tartanak. Szlovákiában ugyanis több olyan afgán családról is tud, akik itt élnek 6-7 éve, de nem tudják, maradhatnak-e, vagy nem hosszabbítják meg itt-tartózkodásukat. (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?