<p>Andrej Kiska államfő elítélte Orbán Viktor magyar miniszterelnök Pozsonyban tett kijelentését, melyben a pénteki EU-csúcsot sikertelennek bélyegezte. </p>
Kiska keményen odaszólt Orbánnak
Pozsony |
Kiska szerint Orbán a csúcstalálkozó értelmét és célját vonta kétségbe. "Ez kicsit igazságtalan a résztvevőkkel és a szervezőkkel szemben is. Mindannyian tudjuk jól, hogy az Európai Unió eszméjének nem csak a hibák, tévedések, vagy azok a problémák ártanak, amelyeket az élet hoz magával. Hanem az is, hogy ha a politikusok már nem tudnak egy szép szót mondani az EU-ról és annak intézményeiről, Brüsszel pedig szitokszóvá válik. Emellett gyakran csak a saját, hazai céljaikat tartják szem előtt. Nem az unió jobbítása, hanem csupán a hazai választási eredmények, százalékok érdeklik őket, emiatt cinikusan leegyszerűsítenek összetett kérdéseket, vagy túloznak" - kommentálta Kiska a magyar kormányfő kijelentéseit. Az olasz kormányfő, Matteo Renzi bíráló hangvételű megnyilvánulásait viszont a szlovák államfő szerint megértéssel és empátiával kell fogadnunk, tekintettel arra, milyen helyzetben van jelenleg Olaszország. Orbán Viktor a csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: a pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját. Kiemelte, hogy továbbra is a korábbi "önsorsrontó és naiv" bevándorláspolitika uralkodik az unióban, most is többet beszéltek a szétosztás gyorsításáról, mint a migránsok megállításáról a schengeni övezet határán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.