Kiska: kellene egy kobra az egészségügybe is

Pozsony |

<p>Az államfő az egészségügyben is szívesen látna egy, a kobrához hasonló szervezetet &ndash; szükségesnek találta az elmúlt hetekben történt leváltásokat is.</p>

Amennyiben a kormány képes az adócsalások ellen harcolni a pénzügyi kobra segítségével, úgy lehetséges, hogy eljött az ideje, hogy az egészségügyben is megjelenjen egy hasonló kobra – mondta szerdán Andrej Kiska a parlament előtt. Az államfő úgy véli, hogy az emberek nagy többsége szerint az egészségügyben az első helyen a politikusok érdekei szerepelnek, utána a beszállítók érdekei, majd a biztosítóké, valahol mögöttük következnek az orvosok, a személyzet és legutolsó helyen állnak maguk a betegek.

Az államfő nem illette kritikával a tüntetéseket és azok szervezőit. „Értelemszerűen az embereket érzékenyen érinti, ha valaki más betegségén és az emberek szerencsétlenségén akar meggazdagodni. Úgy gondolom, kevés ember viseltetik könnyelműen egy ilyen üggyel szemben, és kevesen vannak, akik nem mérgesek vagy csalódottak. Ezért megértem a napokban történt tiltakozásokat és a tüntetéseket is.” – jelentette ki Kiska. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?