Kiska: ezek már alvilági módszerek!

Pozsony |

<div>Újabb dokumentumokat kaptak a hazai médiák, köztük szerkesztőségünk is az államfő cégénél végzett adóellenőrzés részleteiről.</div>

Az anyagot ismeretlen ukrajnai e-mailcímekről küldték, az eperjesi adóhivatal ellenőrző osztályának hivatalos jegyzőkönyvéről van szó. A 64 oldalnyi dokumentum tartalmazza a teljes vizsgálat jegyzőkönyvét és a cég adóbevallását is. Andrej Kiska magyarázatot követel a pénzügyminisztériumtól és az adóhatóságtól. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a cég jogtalanul csökkentette adóalapját bizonyos tételek beszámításával, ezért 27 ezer euróval kevesebb adót fizetett. A 2014-es évről van szó, az ellenőrzés után a cég kifizette az adóhátralékot és a kiszabott bírságot is. Kiska elnökválasztási kampányának költségeit ellenőrizte az adóhatóság, és nem ismert el bizonyos költségeket, amelyek bekerültek az adóalapot csökkentő tételek közé. Szerepelt köztük például egy e-mailes kampány, különféle reklámköltségek, sajtótájékoztatók, konferenciák megrendezésére kibérelt termek bérleti díjai. „Most dől el, hogy Szlovákia jogállam-e vagy maffiaállam. Elfogadhatatlan, hogy olyan dokumentumokat használnak fel politikusok ellen, amelyek az adótitok részét képezik” – reagált az újabb kiszivárogtatásra Andrej Kiska. KOMMENTÁRUNK: Csábítás „Ha ilyen alvilági módszereket használnak az államfővel szemben, akkor ki érezheti magát biztonságban ebben az országban?” – folytatta Kiska, aki videoüzenetet tett közzé Facebook-oldalán.  
 Kiska a pénzügyminisztériumtól hétfőig vár magyarázatot. Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter közleményben reagált az elnök szavaira, melyben leszögezte: az államfővel személyesen fogják tisztázni a helyzetet, nem a médián keresztül. Kažimír hozzátette: egyelőre nem tudni, ki szivárogtatta ki az adótitikokat tartalmazó dokumentumokat, és azt sem, hogy köze van-e a szivárogtatásnak a pénzügyi igazgatósághoz. Ezért arra kérte az elnököt, hogy válogassa meg a szavait. Hozzátette: elhatárolódik azoktól a praktikáktól, melyeket a köztársasági elnök említett mai, érzelmektől túlfűtött beszédében. (TASR, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?