Kiska elfogadja Fico kihívását, bizonyos feltételekkel

fico kiska
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke csütörtökön tévévitára hívta ki Andrej Kiskát. A volt államfő, a Za ľudí párt elnöke csütörtök este bejelentette, elfogadja a kihívást, de először a február 16-i tévévitán vesz részt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel, utána Ficóval is kiáll szópárbajra.

 De közönség előtt, egyetemi hallgatók előtt, a vitát pedig közvetítheti minden tévécsatorna, amelyiket érdekli

- mondta Kiska egy videóüzenetben és megjelölte a témákat is. Ezek a Kuciak-gyilkosság és azok az emberek, akiknek a neve felmerült a gyilkossággal összefüggésben, továbbá a Nemzeti Futballstadion felépítése és a stadion ára, az útdíjrendszerre korábban kiírt pályázat, valamint az egészségügy és az oktatásügy állapota.

Robert Fico a migránsokról szóló tévévitára hívta ki Kiskát, utalva az ellenzéki pártelnök egyik kijelentésére, amely szerint Szlovákiának sikeres országként kötelessége lenne segíteni „néhány száz, vagy ezer emberen, akik a háború és az erőszak elől menekülnek”.

Fico ezzel nem ért egyet, a lehetséges biztonsági kockázatokra és az ország jellegének megváltozására hivatkozva.

Kész vagyok vitázni önnel

- reagált Fico Kiska videóüzenetére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?