Kiska Budapesten: ne szítsunk fölöslegesen feszültséget!

Budapest |

<p>Kiska szerint a kisebbségek szempontjából is nagyon fontos, hogy&nbsp;a jó szlovák-magyar kapcsolatot ne rontsák el a politikusaink, ne avatkozzanak bele egymás ügyeibe főleg a választások előtt és ne szítsanak fölöslegesen feszültséget.</p>

Andrej Kiska államfő magyarországi látogatása végén a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjaival találkozott, ahol arról beszélt, hogy a Magyarországon élő szlovák kisebbségnek több tanítóra lenne szüksége. Hozzátette ugyanakkor, hogy míg Szlovákiában egyre inkább csökken a magyar kisebbség számaránya, addig Magyarországon ez nincs így, amit az is bizonyít, hogy a budapesti szlovák iskolában idén tizenéggyel több elsős kezdte meg a tanévet, mint tavaly. KISKA ÉS ÁDER: A LEHETŐ LEGJOBB A SZLOVÁK-MAGYAR KAPCSOLAT Az államfő szerint a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség tekintetében három fő szempontot kell figyelembe venni. Az első, hogy tanulhassanak a saját anyanyelvükön. A második, hogy minden feltételt biztosítani kell ahhoz, hogy meg tudják őrizni a kultúrájukat és a hagyományaikat. "A harmadik, és ezt hangsúlyoztam az elnök úrnak (Áder Jánosnak), a miniszterelnök úrnak (Orbán Viktornak) és a házelnöknek (Kövér Lászlónak) is, hogy a két ország közötti jó kapcsolatokat ne rontsák el a politikusaink, ne avatkozzanak bele egymás ügyeibe főleg a választások előtt és ne szítsanak fölöslegesen feszültséget" - fogalmazott Kiska, hozzátéve: ez utóbbi negatív hatásai leginkább Dél-Szlovákiában érezhetőek.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?