Kiska állítólagos szektatagságával riogat Fico

<p>Pozsony. Határozott belépővel indította el tegnap Robert Fico köztársaságielnök-jelölt a második forduló előtti kampányát: ellenfelét, Andrej Kiskát azzal vádolta, hogy a szcientológia egyház támogatója.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A támadás alapja nem új, a témát már tavaly augusztusban megírta a Plus 7 dní című hetilap. Kiska akkor azt mondta a lapnak: nem tudta, az Alert kiadó igazgatója a szcientológia egyház tagja, a kiadó pedig az egyház hálózatába tartozik. „Nem tudtam semmit arról, hogy Pavlík úr és az Alert kiadó az egyházhoz tartozik, vagy szcientológus nézeteket terjeszt – jelentette ki akkor Kiska. – Ha ezt tudtam volna, akkor a világnézetem és az Istenbe vetett hitem miatt biztosan elutasítottam volna az interjút és a könyv kiadását.”

Robert Fico szerint Kiskának tudnia kellett volna, hogy a szcientológia egyházzal került kapcsolatba. Kifogásolta azt is, hogy olyan konferencián is előadott, amelyet a szekta szervezett, és amelyen részt vett az amerikai Patrick Valtin is, az egyház egyik állítólagos vezetője. A szcientológusokat ismerők szerint azonban nem véletlen, hogy az egyház Andrej Kiskát felkérte néhány előadásra, mivel sokak szerint alapvetően üzleti vállalkozásként működik. Az előadásaikra, amelyeket főleg vállalkozóknak szerveznek, gyakran csak magas belépődíj fejében lehet bejutni.

Biztonsági kockázat

Fico szerint Kiska feltételezett kapcsolata a szcientológia egyházzal komoly biztonsági kockázatot jelent, Németországban például az 1990-es években bíróság engedélyezte, hogy a titkosszolgálat megfigyelje a helyi szcientológia egyházat. Kiska szerint azonban éppen Fico győzelme jelentene biztonsági kockázatot, mivel akkor egy párt kezében lenne minden alkotmányos funkció. Fico nem válaszolt arra az újságírói kérdésre sem, hogy nem tartja-e biztonsági kockázatnak, hogy a Gorilla ügyirat szerint ő is megfordult egy olyan lakásban, amit az SIS hallgatott le, vagyis a titkosszolgálat célszemélyével találkozott még 2006 előtt. Fico tegnap sem volt hajlandó megmondani, jár-e a lakásban.

Kiska rosszul védekezik

Andrej Kiska már korábban bejelentett sajtótájékoztatójának fő témája a szcientológia egyház és a jelölt közti állítólagos kapcsolat volt. Kiska a Fico által elmondott konkrét vádakra nem reagált, csak azt ismételte el többször, hogy ő nem tagja a szcientológia egyháznak. „Ez a miniszterelnök tipikus játéka, fél attól, hogy veszít” – reagált a Fico vádjaira Kiska.

Ján Baránek politikai elemző szerint Kiskának nem sikerült elhárítania Fico támadását. „Nagyon gyengén védekezett, a szcientológia egyházzal való összekapcsolása sokkal nagyobb hatással lehet, mint ahogyan az első látásra tűnhet” – véli a politológus. Szerinte a szekta kifejezést, amit Fico használt a szcientológia egyházzal kapcsolatban, főleg az idősebb választók nagyon negatívan értelmezik.

Feljelentés Fico ellen

Kiska tegnap – ahogyan azt már a választás éjszakáján is jelezte – rágalmazás miatt feljelentette Robert Ficót. „A feljelentést rágalmazás és hamis tanúzás miatt tettük” – jelentette ki tegnap az elnökjelölt. Ennek a feljelentésnek az alapját azonban még Ficónak az első forduló előtt, a Markíza televízióban tett kijelentései jelentik. Akkor azzal vádolta Kiskát, hogy a pénzét uzsorakamatra nyújtott hitelekkel alapozta meg, bizonyítékot azonban nem mutatott be. Tegnap újra azt ígérte, hogy Kiska még számíthat néhány meglepetésre.

A jobboldal kitart

A jobboldali választók és a két legfontosabb korábbi elnökjelölt, Radoslav Procházka és Milan Kňažko továbbra is Kiskát támogatja. „Én személy szerint Andrej Kiskára fogok szavazni” – mondta tegnap Radoslav Procházka azzal. Továbbra is támogatja a jelöltet Milan Kňažko, aki a negyedik helyen végzett az első fordulóban.

Nem hátrált ki Kiska mögül a Híd és az SaS sem. „Fico először arra a kérdésre adjon választ, hogy hogyan szedett össze 40 millió koronát a saját fejével – utalt Fico 2002-es kijelentésére Richard Sulík. – Természetes, hogy továbbra is Andrej Kiskát támogatjuk.” „Meg lehet vádolni Ficót is azzal, hogy valamelyik szekta tagja – véli Bugár Béla. – Az ilyen vádak miatt nem szabad megváltoztatni véleményünket.”

Kiska nem fog tárgyalni az őt támogató jelöltekkel, sem a pártok képviselőivel. A támogatásukat elfogadja, de csak arra kéri őket, hogy buzdítsák a választásokon való részvételre tagjaikat. (lpj, hnonline, dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?