Kiska: A számvevőszéknek szorosabban együtt kellene működnie a parlamenttel

Andrej Kiska
Pozsony |

Az Állami Számvevőszéknek (NKÚ) szorosabban együtt kellene működnie a parlamenttel, hogy az elért eredményeit láthatóbbá tegye. Mindezt Andrej Kiska államfő mondta el, miután a számvevőszéken találkozott annak elnökével, Karol Mitríkkal és a vezetőséggel.

Az NKÚ vezetése a beszélgetésen kiemelte az egészségügyi, pénzügyi és környezetvédelmi tárcát, amelyek a legpozitívabban viszonyulnak az előírások betartásához.

Kiska az EU-s támogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint sokszor olyan dolgokra is EU-s forrásokból merítenek, amelyeket klasszikus finanszírozással is meg lehetne oldani. Az államfő szerint a források merítését felügyelő szervek nagyon szigorú, szinte alibista szabályokat hoznak, ami azt eredményezi, hogy a folyamat lassú és igényes, de egyáltalán nem biztos, hogy hiba nélküli. „Szeretnénk létrehozni egy ellenőrző parlamenti bizottságot, amely a jelentéseinket és az előírásainkat tárgyalná meg, és amely kérdőre vonná az illetékes minisztereket, valamint az állami cégek vezető szerveit, hogy miért cselekedtek úgy, ahogy, miért nem gazdálkodtak jól a vagyonukkal és a pénzügyeikkel" – mondta Mitrík.

Az ellenzéknek az NKÚ-val kapcsolatos javaslataira Mitrík azt válaszolta, hogy nem lehet még jobban csökkenteni a számvevőszék összetételét. Megjegyezte, hogy a számvevőszéknek 300 dolgozója és két könyvvizsgálója van, úgy, mint az egészségügyi tárcának, amely hatalmas mennyiségű dolgozóval és két-három könyvvizsgálóval működik. Mitrík szerint senki nem gátolja meg a minisztérium vezetését, hogy létrehozzon egy egységet a megfelelő számú dolgozóval, amely visszajelzést adna a miniszternek.
 

Hozzátette: az EU-ban egyik ellenőrző szerv sem lát el büntető szerepet, ez nincs a hatáskörükben, ezért ennek a kompetenciának a megerősítése nem járható út. „Kivételt képez az ellenőrzés akadályozása" – jelentette ki az NKÚ elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?