Kiska a Hyundai-Kia vezetőségével találkozott

Andrej Kiska
Szöul |

Andrej Kiska államfő a Koreai Köztársasába tett hivatalos látogatásának utolsó napján a Hyundai-Kia autógyártó vállalatcsoport vezetőivel találkozott. 

Nagyra értékelte, hogy az ehhez a csoporthoz tartozó sok gyár közül a világon, éppen a Szlovákiában legyártott termékek a legjobb minőségűek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a gyártás mellett kutatásokkal is foglalkoznának Szlovákiában. 

„A Kia a világ legjobbjai közé tartozik az autógyártásban. Megnéztük az innovációs központjukat, azt, amelyben az új autóikat fejlesztik és készítik elő. Sokat beszélgettünk arról, hogy mit lehet annak érdekében tenni, hogy ne csak gyártás legyen nálunk, hanem kutatásokat is végezzenek. A Kia nagyon elégedett a szlovákiai üzemével. A világ minden táján lévő üzemeik közül épp a Szlovák üzemben gyártják a legjobb minőségű termékeket” – állapította meg az államfő.
 

Kiska azt is elmondta, hogy a Kia képviselőivel az autózás jövőjéről is beszélgetett. „Az autóipar a károsanyag-kibocsátás csökkentésére törekszik. Az elektromos autóknak van jövője” – zárta.  

Pavol Šajgalík, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) elnöke elmondta, hogy lépéseket tettek a szlovák-koreai tudományos együttműködés felé, amelynek a konkrétumait egy szeptemberre tervezett szlovákiai munkatalálkozón egyeztetnék, ahová meghívták a koreai felet. 

Andrej Kiska államfő a hivatalos látogatását a Pangyo Techno Valley innovációs központban zárja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?