Kiska: 2017-ben győztünk a szélsőségesek felett, de…

Andrej Kiska
Pozsony |

A legfontosabb próbát kiállta az ország, Kotleba szélsőséges pártja számára kudarccal végződtek a megyei választások – mondta újévi beszédében Andrej Kiska.

„A legerősebb fegyverünkkel, a demokratikus választásokkal tudtunk győzni a szélsőségesek felett, de a gonoszt még nem győztük le végleg, csak egy nagy veszélyt sikerült elhárítani” – tette hozzá az államfő.

Emlékeztetett, tavalyi újévi beszédében az igazság évének nevezte 2017-et, mert ennek az évnek választ kellett volna adnia arra, hogy elkezdődnek-e a bátor reformok az oktatásügyben, az egészségügyben, a szegények, például a roma gyerekek felemelésében, oktatásában. 

„Hogy tudunk-e ismét reményt adni az elfelejtett régióknak, hogy meghalljuk-e azok hangját, akik a korrupció ellen tüntetnek. A legtöbb esetben hiányzott ehhez a bátorság és a politikai akarat, az őszinte igyekezet, és hiányzik a legfontosabb – ez eredmények. Ebben az értelemben 2017 a kellemetlen igazság éve volt” – jelentette ki Kiska, aki a politikai torzsalkodások beszüntetésére szólított fel, mert ezek csak elriasztják, még bizalmatlanabbá teszik az embereket. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?