Kiska 100 napja van hivatalban

<p>Pozsony. Ma van pontosan száz napja, hogy Andrej Kiskát beiktatták államfői tisztségébe.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Elemzők szerint a több mint három hónap alatt számos olyan döntést hozott, amelyek jobb irányba terelték az igazságszolgáltatást, és nem követett el olyasmit, ami miatt veszített volna népszerűségéből.

Még a kampány során hangsúlyozta, egyik prioritása lesz az igazságszolgáltatás helyzetének javítása. Beiktatása után ezt igazolta is, amikor a Smer által javasolt hat alkotmánybíró-jelöltből csupán egyet nevezett ki. A többinek szerinte nem voltkellő szakmai tudása a tisztség betöltéséhez. „Ez jó lépés volt, hiszen az alkotmánybíróság azon döntésére hivatkozott, amely lehetőséget adott elődjének, Ivan Gašparovičnak arra, hogy ne nevezze ki főügyésszé a parlament által megválasztott Jozef Čentéšt” – mondta Ján Baránek politológus.

Kiska lecserélte továbbá az igazságszolgáltatási tanács három azon tagját, akiket még Gašparovič nevezett ki, s jelezte, alaposabban vizsgálja majd az általános bíróságokra készülő jelöltek felkészültségét is. Augusztusban elutasított egy bírónőt, akinek jelölését az a bíróság hagyta jóvá, ahol az anyja dolgozik. Baránek szerint nem csoda, hogy a Smer és Robert Fico kormányfő épp ezeket a döntéseit bírálja, hiszen nehezen tudja megemészteni, hogy Kiska önállóan dönt, nem úgy, mint Gašparovič.

Az államfő elégedett saját munkájával. „Úgy gondolom, s a bíróktól is több ilyen visszajelzést kaptam, hogy a dolgok jobb irányba mozdultak el. Ez volt a célom. Botrányos, hogy az emberek nem bíznak a bíróságokban. Ezért érintette döntéseim jelentős része az igazságszolgáltatást” – mondta tegnap az államfő a köztévé vitaműsorában.

Kiska nemcsak a bíróságok, hanem a külpolitika miatt is összetűzésbe keveredett Ficóval. Legutóbb az után, hogy a kormányfő értelmetlennek nevezte az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit. Kiska szerint ha az EU tagállamainak állam- és kormányfői megegyeznek valamiben, akkor azt tiszteletben kell tartani, nem pedig megkérdőjelezni. Az államfő elmondta, a szeptemberi NATO-csúcson több uniós állam képviselője is azt kérdezte tőle, hogy Szlovákia most inkább Oroszország oldalán áll-e. „Nem kellemes, ha egy csúcstalálkozón, ahol több tucat miniszterelnök és államfő van jelen, szüntelenül azt kérdezik a szövetségeseink, hogy mi zajlik nálunk. Tényleg az Európai Unió értékeit valljuk-e vagy más irányba fordult az ország? Hozzánk tartoztok, vagy közelebb álltok Oroszországhoz? Ilyen kérdéseket tettek fel nekem” – mondta a vitaműsorban Kiska.

Baránek szerint Kiska eddig nem veszített népszerűségéből, főként azért, mert továbbra is kommunikál az állampolgárokkal. Csatlakozott a közkedvelt jeges vödrös kezdeményezéshez, fizetését nehéz helyzetben élő családoknak adja, és sok ember pozitívan értékeli azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult a Szövetség a Családért szervezet népszavazási kérdései kapcsán. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?