Kisebbségek: mit javasolnak a kormánypártok?

A szlovák–magyar kapcsolatoknak tehát három alapvető szintje van: interetnikus kapcsolatok (tehát a szlovákok és magyarok mint két külön nemzet közti kapcsolatok), két szomszédos állam (Szlovákia és Magyarország) kétoldalú kapcsolatai, valamint a belföldi, a szlovák többség és a magyar kisebbség közti kapcsolatok.

Valamennyi felsorolt szint viszonyrendszerét sajátos tényezők befolyásolják. Az első szint leginkább a történelmi és kulturális tényezők területe, a másik szintet inkább a geopolitikai, biztonsági és diplomáciai tényezők befolyásolják, míg a harmadikban olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint a politikai rendszer társadalmi berendezésének típusa, az állam kisebbségpolitikájának jellege, a politikai szereplők álláspontja stb.

A szlovákiai parlamenti választások előtt négy héttel (nagyjából 2010 május derekán) lejátszódó, Szlovákia és Magyarország kapcsolatait befolyásoló események azoknak az elemzőknek az előrejelzéseit igazolták, akik szerint az ún. magyar téma az idén sem fog hiányozni a választások előtti időszakban és a választási kampányban. A Magyar Köztársaság törvényjavaslata – melyet a magyarországi áprilisi parlamenti választások győztese, a Fidesz terjesztett elő – a külföldön élő magyarok állampolgárságáról viharos reakciót váltott ki a szlovák politikai életben. A magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok esetleges kettős állampolgárságának témája egyszeriben erős töltetű politikai slágerré vált. A szlovák állampolgároknak adandó magyar állampolgárság legkülönfélébb összefüggéseiről már minden szóba jöhető politikai pártnak és állami intézménynek sikerült állást foglalnia, beleértve akár a legapróbb részletekig menő legsötétebb víziókat is.

Így vált a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok és a szlovák–magyar államközi kapcsolatok problematikája a 2010. évi választások egyik legégetőbb politikai témájává. Arról, miért és mivel nem értenek egyet a szlovák politikusok a Szlovákiában élő magyarok magyar állampolgársága kérdésében, valamint hogy ez mennyiben befolyásolhatja a két ország közti kapcsolatokat, néhány nap leforgása alatt valóban sokat megtudtunk maguktól a szlovák politikusoktól.

De vajon mit is kínálnak a szlovákiai politikai pártok ugyanezeknek a szlovákiai magyaroknak a választási programjukban? Milyennek látják e programok a Szlovákia és Magyarország – két szomszédos, partneri és szövetséges, az EU-ba és a NATO-ba tömörülő ország – közti kapcsolatokat? Az első kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy „nagyon keveset”, „szinte semmit”, jobban mondva: „egyáltalán semmit”. A másodikra azt, hogy „különfélének, hol jobbnak, hol rosszabbnak, eltérő mértékű nyitottsággal” (ezek a válaszok nem vonatkoznak a magyar kisebbséget képviselő két pártra, esetükben ugyanis a helyzet teljesen más).

A továbbiakban tehát lássuk a fentiek szemléletes igazolását: azoknak a pártoknak a programelemzését, melyek 2010 májusának közepén a közvélemény-kutatások alapján nagy eséllyel indulnak a szlovákiai parlamenti választásokon ahhoz, hogy átlépjék az öt százalékos küszöböt.

Smer-SD
A szlovákiai magyarok kérdésének a legerősebb kormánypárt, a Smer-SD egyik választási dokumentumában sem (a Smer Irányvonala a 2010–2010-es választási időszakra, Politikai üzenet az Irányvonalhoz) szentel egyetlen szót sem. A két program viszonylag bőven tárgyalja az „államnemzeti érdekek” védelmét és a hazafiasságot, de az összes kisebbségről csak kétszer tesz említést, mégpedig az EU értékeivel összefüggésben, mondván, hogy ide tartozik „az emberi jogok megtartása, beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is”, valamint abban a szakaszban, mely Szlovákiának az Európa Tanácsban viselt kötelezettségeit érinti, azt ígérve, hogy „a nemzetiségi kisebbségek ügyeivel gondosan fog törődni”. A magyar kisebbség mint az ország lakosságának egy olyan része, melynek sajátos szükségletei vannak, valamint Magyarország mint külön állam a Smer-SD választási dokumentumaiban nem szerepelnek, ellenben a Politikai üzenetben az alábbi mondatot találjuk: „A Smer – szociális demokrácia nyíltan szóvá teszi a szlovák államiságot érő támadásokkal és a háború utáni területrendezés kétségbevonásával kapcsolatos veszélyeket, nemkülönben a nagymagyar sovinizmus és extrémizmus fokozódásában rejlő veszélyeket.”

ĽS-HZDS
Még szerényebb, de a kérdésben hasonlóan „nemzeti” álláspontot képvisel az ĽS-HZDS választási programja. Az elején ugyan kifejezi „abbéli óhaját, hogy az állampolgárokat ne nemzetiségi vagy etnikai hovatartozásuk szerint ítéljük meg”, de ugyanebben a mondatban azt is rögzíti, hogy a párt „a szlovák lakosságra (jellemzően nem a Szlovákia lakossága kifejezést használva – a szerző megj.) mint modern politikai nemzetre tekint, mely egy és oszthatatlan területen él”. Ebből a fogalmazásból nem világos, vajon „a szlovák lakosság”-ba beletartoznak-e a magyar nemzetiségű állampolgárok is. Hazafias hevében az ĽS-HZDS programja nem felejti el megemlíteni „a szlovák nyelv mint államnyelv védelmét és teljes körű támogatását”, a határon túli szlovákok támogatását, de a Szlovákiában élő magyarok számára egyetlen szava sincs. A programból megtudhatjuk, miként kívánja az ĽS-HZDS fejleszteni Szlovákia kapcsolatait Oroszországgal, Ukrajnával, Brazíliával, Indiával, Kínával és az arab államokkal – semmit sem tudunk meg azonban arról, milyennek képzeli a párt a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatokat. E téren az ĽS-HZDS egyetlen valamirevaló üzenete annak kinyilvánítása, hogy a párt „elutasítja az ún. Kárpát-medencei Képviselők Fórumának tevékenységét, a revizionista politikát, a trianoni szerződés megkérdőjelezését, valamint a területi vagy egyéb autonómia megteremtésére tett igyekezeteket”.

SNS
Ami a magyar nemzeti kisebbséget és a szlovák–magyar kapcsolatokat illeti, a SNS választási programja e téren sokkal bőbeszédűbb, mint koalíciós partnereié. A magyarok és Magyarország sokkal gyakrabban szerepelnek benne, de csak problematikus tényként vagy fenyegetésként. A dokumentum – csakúgy, mint a Smer-SD és az ĽS-HZDS programjai – nem tartalmaz semmilyen kisebbségi programot, és egyetlen olyan javaslatot sem, mely a magyar kisebbség reális szükségleteire vagy a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok javítására vonatkozna. Rosszul leplezett ellenségesség és korlátozás – röviden így jellemezhető a SNS „magyarokkal” kapcsolatos programja.

Bevezetőjében a program megemlíti, mi mindent tett a SNS a szlovák nyelv mint államnyelv érdekében, valamint a szlovák hazafiasságért és a szlovákok nemzeti öntudatának emeléséért. E helyt azon siránkozik, hogy nem sikerült keresztülvinnie „a történelmi nevek írásmódját a tankönyvekben” (mármint a magyar tankönyvekben – a szerző megj.) úgy, hogy „a szlovák nyelv előnyt élvezzen a kisebbségi nyelvvel szemben”. Megállapítja, hogy ezáltal „a magyar politikusok számára itthon és külföldön precedens teremtődött, s így folyamatos nyomásgyakorlással és támadásokkal fokozatosan elérhetik céljaikat. Ezek egyike annak fokozatos elérése, hogy a magyar nyelvet azon a területen, ahol magyar kisebbség él, második hivatalos nyelvként is lehessen használni”. A SNS szerint ez az igyekezet megnyilvánult a nyelvtörvény módosítása elleni fellépéskor is, ennek tudható be „a magyar politikusok dühös hazai és külföldi ellenállása, valamint a nemzetközi közvélemény és a nemzetközi intézmények becsapása és félrevezetése”. A SNS programja nyíltan megnevezi az ún. hazafiassági törvény kezdeményezésének valódi okait (ez persze nyílt titok volt), amikor azt mondja, hogy „kötelességünk is volt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elé terjeszteni az ún. hazafiassági törvény javaslatát, mintegy ellensúlyozandó a hazai és külföldi magyar képviselők Nagy-Magyarország-szellemű befolyását a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokra”. Vagyis a szlovák hazafiassági törvény „a magyar fenyegetettség” elleni válaszként született.

A SNS szerint az ő javaslataik „reakciók a hazai és külföldi magyar politikusok aktivitásaira. Ezek a politikusok hatalmi és politikai ambícióikból kifolyólag soviniszta és revizionista érdekeik túszaiként használják ki Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgárait, nemcsak őket, hanem más országok állampolgárait is, beleértve Magyarország állampolgárait is. Ez ellen a SNS mindig is keményen fel fog lépni”. Ezekben a mondatokban de facto benne foglaltatik a SNS kisebbségpolitikájának lényege.

A Szlovákia és a Magyarország közti kapcsolatok kérdésének a SNS programja két pont erejéig szentel figyelmet. Mindkét pont meglehetősen konfrontatív, de a második jól kivehetően a politikai paranoia tüneteit viseli magán, mert arról árulkodik, hogy a párt – ellentmondva abbéli nyilatkozatainak, hogy teljesíti Szlovákiának az EU-val és a NATO-val szembeni kötelezettségeit – a szlovák–magyar kapcsolatok kérdésében ezeket a tagságokat nem veszi figyelembe. A kultúráról szóló részben a SNS „visszaköveteli az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Szlovákia területéről ellopott és illegálisan kivitt kultúrkincseket, melyek most a Magyar Köztársaság múzeumaiban és galériáiban találhatók”. A SNS programja a külpolitikai részben is szentel egy mondatot Magyarországnak, mégpedig – lévén szó két szövetséges államról – elképesztő kontextusban, azt ígérve, hogy „megőrizzük elsődleges kapcsolatainkat Romániával, Szerbiával, Horvátországgal, Ausztriával és Ukrajnával Magyarország területi, politikai és militáns expanziójával szemben”. A programnak ehhez a pontjához valóban nincs mit hozzáfűzni.

∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗

Summa summarum – a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok számára a három kormánypárt egyetlen olyan pozitív megoldást nem kínál, mely a valós igényeikre válaszolna vagy a létező gondjaikban segítené őket (miközben a SNS olyan megoldásokat szorgalmaz, melyek csak rontják a kisebbségi jogok érvényesítésének jelenlegi állapotát). Egyesek talán túl szigorúnak fogják találni elemzésem megállapítását, de a jelenlegi kormánypártok programnyilatkozatai a „magyar” kérdést illetően vagy rejtetten vagy nyíltan kisebbségellenesek. Ezek a pártok a Magyar Köztársaságot csakis a konfrontáció (nem pedig a kooperáció) optikáján keresztül nézik, vagy jókora bizalmatlansággal (a SNS ráadásul úgy fogalmaz, ahogyan azt ellenséges állammal szembeni viszonyban szokás). A mai kormánypártok politikusai nyilvánvalóan még mindig olyan eszméket vallanak, melyek nem éppen összeegyeztethetők Szlovákia – és Magyarország – EU- és NATO-tagságával.

(Grigorij Mesežnikov; politológus írása az Infovoľby és az Új Szó számára készült. Csanda Gábor fordítása)