Kirúgják a seregből a szélsőségeseket

Azonnal elbocsátják a szlovák hadseregtől azokat a hivatá-sos katonákat, akikről kiderül, hogy együttműködtek a Szlo-vák Honvédek (Slovenskí branci) félkatonai szervezettel – jelentette ki tegnap Peter Gajdoš védelmi miniszter. Azt, hogy körülbelül hány katonát kell kirúgni, nem közölte.Pozsony.

Azonnal elbocsátják a szlovák hadseregtől azokat a hivatá-sos katonákat, akikről kiderül, hogy együttműködtek a Szlo-vák Honvédek (Slovenskí branci) félkatonai szervezettel – jelentette ki tegnap Peter Gajdoš védelmi miniszter. Azt, hogy körülbelül hány katonát kell kirúgni, nem közölte.

Pozsony. Bár régóta köztudott, hogy a fegyveres erők tagjai közül többen szélsőséges nézeteket vallanak és együttműködnek félkatonai vagy más szélsőséges szervezetekkel, de eddig nem volt lehetőség ilyen személy elbocsátására. Bár a seregbe való jelentkezéskor igyekeztek különféle módszerekkel kiszűrni a szélsőségeseket, de ha ez nem sikerült, később már nehezen tudtak megválni tőlük. Miután kiderült, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogató Éjszakai Farkasok orosz motoros banda szlovákiai csoportjával is együttműködnek a Szlovák Honvédek, sőt, közös harci gyakorlatokat szerveznek hivatásos szlovák katonák segítségével, Gajdoš úgy döntött, módosíttatja a törvényeket. „Lehetőséget kell adni a parancsnokoknak, hogy elbocsáthassák ezeket a katonákat” – mondta a védelmi miniszter.

A Szlovák Honvédeknek hivatalosan körülbelül kétszáz tagja van országszerte, Gajdoš nem akarta elárulni, hogy mennyi lehet közülük hivatásos katona. Csupán annyit árult el, tud néhány katonáról, akik gyakorlatoztak a honvédekkel, de már távoztak a hadseregtől. Hogy önként-e vagy sem, arról nem akart beszélni.

A törvény szerint hivatásos katona nem lehet politikai párt vagy mozgalom képviselője, a Szlovák Honvédek félkatonai szervezet viszont polgári társulásként van bejegyezve, erre pedig nem gondoltak a törvény elfogadásakor. Részletek a 2. oldalon. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?