Kínai külügyminisztérium: Peking tiszteletben tartja a volt szovjet tagköztársaságok szuverenitását

Csing Kang

Kína tiszteletben tartja a volt szovjet tagköztársaságok szuverenitását – szögezte le hétfőn a kínai külügyminisztérium szóvivője, reagálva arra, hogy az ország párizsi nagykövete a múlt héten megkérdőjelezte a volt szovjet köztársaságok – közöttük Ukrajna – szuverenitását, és emiatt több volt állam kifejezte nemtetszését.

„A területi szuverenitás kérdését illetően Kína álláspontja következetes és világos: tiszteletben tartja minden ország függetlenségét és területi egységét, összhangban az ENSZ alapokmányával” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Mao Ning.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió felbomlása után Kína az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatot a volt tagköztársaságokkal, és a velük való kapcsolata azóta is a kölcsönös tiszteleten és az együttműködésen alapul.

Ukrajnára kitérve elmondta: Peking folytatja együttműködését a nemzetközi közösséggel annak érdekében, hogy utat nyissanak a helyzet politikai megoldása felé. Úgy vélte továbbá, hogy egyes sajtóorgánumok szándékosan élezni akarják a viszonyt Kína és néhány ország között, emiatt óvatosságra intett.

A múlt héten Lu Sa-je, Kína párizsi nagykövete az LCI francia hírtelevízióban arra a kérdésre válaszolva, hogy mi az álláspontja a Krím hovatartozásáról, kijelentette: a félsziget történelmileg Oroszország része volt, Nyikita Hruscsov volt szovjet vezető ajándékozta Ukrajnának. Hozzátette: „Még a volt szovjet köztársaságoknak sincs de facto státusuk a nemzetközi jog szerint, mert nincs olyan nemzetközi szerződés, amely szuverén államként rögzítené őket”.

Kijelentései miatt Litvániában, Lettországban és Észtországban hétfőn bekérették a külügyminisztériumba a kínai nagyköveteket.

Tiltakozását fejezte ki továbbá Jan Lipavský cseh külügyminiszter, „teljesen elfogadhatatlannak” nevezve a nagykövet szavait, a német külügyi szóvivő pedig felszólította Pekinget, hogy tisztázza álláspontját a kérdésben.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „szarvashibának” minősítette a nagykövet szavait.

A nagy port kavart kijelentés után Kína párizsi nagykövetsége közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a nagykövet „csupán saját személyes véleményét fejezte ki, szavait nem szabad politikai állásfoglalásként értelmezni”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?