Kiengedték Slotát a fogdából

<p>Ma 0.20-kor szabadlábra helyezték Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökét, akit azóta kizártak a pártból.&nbsp;</p>

Slotát csütörtökön Csacán tartóztatták fel a rendőrök, mivel megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől. 

Slota ügyvédje, Pavol Kuric szerint semmi sem indokolta, hogy ügyfelét vizsgálati fogságba helyezzék, így ez a lépés várható volt. Slotáért felesége, Ľubica jött el. „Úgy gondolom, hogy ez tévedés. Úgy gondolom, hogy nem vagyok ittas. Vizuálisan megítélhetik, hogy nem az vagyok, vagy nem” – mondta. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy miért vették őrizetbe: „Remélem, nem öltem meg háromszázezer cigányt” – mondta. Ján Slota ellen tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés gyanújával indított eljárást a csacai rendőrkapitányság illetékes nyomozója. „A gyanúsítottnak május 9-én korlátozták a személyi szabadságát, ezt követően előállították. A szükséges nyomozati cselekmények elvégzése után szabadlábra helyezték. Az eset további körülményei a nyomozás tárgyát képezik” – mondta Radko Moravčík, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. (SITA, TASR, sme.sk)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?