Kiderült, ki lehetetlenítette el a parlament ülését

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a kiberincidenst, ami miatt fel kellett függeszteni a parlament ülését, az egyik képviselő okozta.

Kollár szerdán elmondta, az ügyben feljelentést tettek, az esetet a rendőrség is vizsgálja. „A feljelentést megtörtént, a rendőrség kivizsgálja, meglátjuk, szabálysértés történt-e vagy bűncselekmény, és mik a további lépések” – mondta Kollár. Elmondása szerint az egyik képviselő okozta az incidenst a kulturális bizottság helyiségében, azt azonban nem akarta elárulni, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselőről van-e szó.

A JOJ Televízió arról ír, hogy az incidenst Róbert Halák, az OĽaNO képviselője okozta. Halák ezt megerősítette, a szándékosságot cáfolja, de azt beismerte, hogy hibázott.

„Láttam egy szabad kábelt, nem is figyeltem oda rendesen, a kollégákkal beszélgettem, miközben csatlakoztattam. Fogalmam sem volt, hogy zároltam valamilyen rendszert”

– mondta Halák. Hozzátette, hogy még pénteken vallomást tett a rendőrségen. Azt is elmondta, az OĽaNO-frakcióban nem beszéltek a felelősségre vonásáról.

(noviny.sk, TASR)

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?