Kiderült, ki az a parlamenti képviselő, aki ellen eljárás indult

Martin Borguľa

A rendőrség ismét eljárást indított Martin Borguľa parlamenti képviselő ellen. Ezt a közösségi oldalán erősítette meg. A parlamenti képviselő ellen indított eljárásról csütörtökön Hamran István országos rendőrfőkapitány tájékoztatott.

„Ismét vádat emeltek ellenem egy ügyben, 2018 nyarának elejéről, amelyben sértettként szerepeltem, később pedig vádlottként. Az esetről többször is írt a sajtó. A rendőrségnek a mai napig nincs semmilyen új bizonyítéka, ezért nem értem, minek ez a felhajtás” – közölte Borguľa.

Rámutatott: az ügy elévült, és a rendőrség a megfelelő ideig nem talált semmilyen bizonyítékot. Figyelmeztetett: a rendőrség kampányol, és befolyásolni akarja a választásokat.      

Maroš Žilinka főügyész az év elején megszüntette a Martin Borguľa parlamenti képviselő ellen megvesztegetés gyanújával indított eljárást, valamint a különleges ügyész döntését, aki elutasította a gyanúsított eljárás megindítása miatt benyújtott panaszát. A főügyész indoklása szerint nem teljesültek az eljárás megindításának feltételei.    

Borguľa akkor is és most is azt állítja, hogy politikai okokból indítottak ellene eljárást azzal a céllal, hogy megfélemlítsék őt, amikor arról szavaztak, hogy a parlament adja-e ki az igazságszolgáltatásnak Robert Fico (Smer) parlamenti képviselőt. A képviselő azzal védekezett, hogy ő az ügy sértettje, és zsarolás áldozatául esett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?