Komárom. A Duna Televízió segítséget kíván nyújtani a szeptemberben induló Selye János Egyetem (SJE) könyvtárának felszereléséhez. Csermák Zoltán, a televízió marketingigazgatója és Albert Sándor, az egyetem megbízott vezetője a héten tárgyalt a részletekről.
Kiadóktól és egyénektől is
Komárom. A Duna Televízió segítséget kíván nyújtani a szeptemberben induló Selye János Egyetem (SJE) könyvtárának felszereléséhez. Csermák Zoltán, a televízió marketingigazgatója és Albert Sándor, az egyetem megbízott vezetője a héten tárgyalt a részletekről. „A Duna Televízió a múltban már szervezett könyvgyűjtést erdélyiek és kárpátaljaiak javára, s most hasonló módon kívánják támogatni az újonnan induló szlovákiai magyar egyetemet is – nyilatkozta lapunknak a megbeszélést követően Albert Sándor. – Az elkövetkező hetekben a Duna Televízió adásain, valamint a felvidéki magyar sajtón keresztül intéznek majd felhívást a széles nyilvánossághoz. Arra kérve mindenkit, hogy aki teheti, adományával járuljon hozzá az egyetem könyvtárállományának kialakításához.” Az egyetem kérése alapján mindenekelőtt a pedagógiai kar munkájához szükséges könyveket várnak, egyrészt szépirodalmi műveket és gyermekirodalmat, másrészt pedagógiai szakkönyveket. A televízió az egyes kiadókat is meg kívánja szólítani, de egyéni adományozóktól is várja a felajánlásokat. A tévében elhangzó felhívást a tervek szerint Pekár István, a Duna TV elnöke és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes intézi majd a nézőkhöz. A felvételt szeptember másodikán Komáromban rögzítik. Az egyes hazai és magyarországi gyűjtési helyekről lapunkban is beszámolunk majd. Albert Sándor elmondása szerint azokat a könyveket, amelyeket az egyetem nem tud felhasználni, iskoláknak és más könyvtáraknak ajánlják fel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.