Ki mennyit költött kampányra?

Pozsony |

<p>Iveta Radičová és Ivan Gašparovič kampánystábjának tagjai is megkezdték a választási kampányra fordított költségek elszámolását. A törvény értelmében harminc napjuk van arra, hogy a jelentést a pénzügyminisztérium elé terjesszék, ellenkező esetben több mint 66 ezer euró büntetést szabhatnak ki rájuk. Szankció jár abban az esetben is, ha a kampány költségei fordulónként túllépik a törvény által megengedett keretet, a 132 775 eurót.</p>

Kérdés persze, hogy egyáltalán bevallják-e, ha többet költöttek. A hatályos jogszabály ugyanis lehetőséget hagy a kiskapukra, azaz arra, hogy az esetleges megszabott kereten túli összeget ne vallják be.

Milan Kunt, a Publicis reklámügynökség szlovákiai képviseletének vezetője szerint szinte lehetetlen beleférni a törvény által megengedett összegbe, s egyúttal jó kampányt folytatni. „Valószínűleg mindketten többet költöttek, mint amennyit lehetett“ -jegyezte meg Kunt.
Hasonlóan vélekedik Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség ügyvezető igazgatója is. „A törvény lényegében módot ad arra, hogy a jelölt úgy döntsön, nem vallja be a valós összeget. Nagyon nehéz bizonyítani, hogy tényleg többet költött a megengedettnél“ - mondta lapunknak Wienk.

A pénzügyminisztérium nem foglalkozik azzal, hogy a jelölt mennyit költött és mennyit vallott be. Az esetleges utólagos beadványokkal, feljelentésekkel a belügyminisztérium foglalkozna.

Ján Füle, Iveta Radičová kampánystábjának vezetője lapunknak elmondta, elképzelhető, hogy már ma meglesz a kampányköltségek végleges összege, amelyről tájékoztatják a pénzügyminisztériumot. „Dolgozunk rajta, lényegében az utolsó simításokat végezzük. Néhány banki kivonatot várunk még, s aztán kijön a végösszeg“ - nyilatkozta Füle.

Ami az első fordulót illeti, az adat már napok óta ott van Radičová weboldalán. Eszerint az első körre 132 641 eurót költöttek, tehát 134 euróval kevesebb a törvény által megengedettnél. Az viszont nincs tételesen felsorolva, mire fordították a pénzt. Wienk szerint a törvény mindössze ara kötelezi a jelölteket, hogy azt az összeget tüntessék fel, amelyet a kampányra kaptak, s azt, amennyit elköltöttek. Konkrétan csak az ajándékok értékét kell feltüntetni, természetes személy esetében a 332 eurónál, jogi személy esetében pedig a 3320 eurónál magasabb összeget. Radičová kampányához pártja, az SDKÚ is hozzájárult - hogy mekkora összeggel, azt a párt nem árulta el. Robert Fico miniszterelnök kijelentette, Radičová 80-100 millió koronát költött a kampányra. Az ellenzéki jelölt ezt cáfolta, s Füle ugyancsak abszurdnak minősítette ezt az állítást. (sán, sme)

További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?