Ki fizet az okos mérőórákért?

<p>A kormány által még júliusban elfogadott ütemterv szerint 2020-ig az áramszolgáltatók 600 ezer ügyfelének intelligens mérőórákat szerelnek fel. Azóta megkezdték az első mérőórák felszerelését, aminek a költségeit eredetileg az áramszolgáltatók állták volna. Mára azonban kiderült, hogy nagy valószínűséggel ezt is a fogyasztókkal fizettetik meg.<br />&nbsp;</p>

A nyáron elfogadott ütemterv szerint az első fázisban, 2015 februárjáig nagyjából 6 ezer okos mérőórát szerelnek fel, amelyeken a rendszer hatékonyságát tesztelik. A következő fázisban, 2020-ig a 4 megawattóránál nagyobb éves fogyasztással rendelkező ügyfelek 80 százalékát szeretnék lefedni, ami nagyjából 600 ezer mérőórának felel meg. „Mindez az előzetes becslések szerint több mint 90 millió euróba kerül, a későbbiekben azonban az ezeknek köszönhető éves megtakarítás elérheti akár a 22 millió eurót is” – mondta el Tomáš Malatinský gazdasági miniszter. A csere mintegy 120 ezer vállalkozást és 480 ezer háztartást érint.

A fogyasztó fizeti a számlát

A gazdasági tárca eredeti elképzelései szerint a rendszer kiépítésének a költségeit teljes egészében az áramszolgáltatók állták volna, míg a megtakarításokból leginkább az ügyfelek profitálnának. Mára azonban változott a helyzet. A mérőórák cseréjéről szóló rendeletbe ugyanis bekerült a következő mondat is: „Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) figyelembe veszi a mérőórák beszerzésével, cseréjével és működtetésével járó költségeket a szabályozott fogyasztói árak meghatározásánál. Az Árszabályozási Hivatalnak azonban a fogyasztók ezzel járó költségeit minimalizálnia kellene.” Hogy mindez mit jelent, azt egyelőre az áramszolgáltatók sem tudják. „A mérőórák cseréjével járó kiadásainkat a jogszabályok szerint kompenzálni kellene. Azt azonban, hogy minderre milyen módon kerül sor, további tárgyalások témája lehet” – mondta Jana Bolibruchová, a Közép-szlovákiai Áramszolgáltató (SSE) szóvivője. Hasonló hangnemben nyilatkoztak a többi áramszolgáltató képviselői is. „A cserével járó kiadásokat a gazdasági tárca szerint ugyan az áramszolgáltatóknak kell állniuk, az Árszabályozási Hivatalnak azonban ezt az árakba is be kellene építenie” – vallja Andrea Danihelová, a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató (VSE) szóvivője. A cserét így végül a fogyasztókkal fizettetik meg, ráadásul nem is közvetlenül. Vagyis a csere költségeit azokon is leverik, akiknek nem is szerelnek fel ilyen mérőórát.

Pénzt takaríthatunk meg

Az intelligens mérőóráknak ugyanakkor megvan a létjogosultságuk, hiszen több előnnyel is járnak. A legfontosabb, hogy pontosabbá válik a mérés, eltűnnek a jelenlegi becsléseken alapuló vagy átalánydíjas csekkek, ráadásul a fogyasztók akár órákra lebontva meg tudják nézni, mikor mennyi energiát fogyasztottak.

A nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalatai szerint az okos mérőórák alkalmazásával a háztartások villamosenergia-fogyasztásukat akár öt–tíz százalékkal is mérsékelhetik. Ez a költségek akár 3,5–5 százalékos lefaragását is jelentheti a fogyasztási szokásoktól függően. A 2010-ben elindított németországi projekt során az elemzések átlagosan 3,7 százalékos energiamegtakarítást mértek, miközben további 6,1 százalékos megtakarítási potenciált azonosítottak a teljes rendszer tekintetében. Az Egyesült Királyságban összesen hatvanezer háztartásban vizsgálták az energiahasználati szokásokat egy húsz hónapos periódus során. A szigetországban a mért megtakarítás egyes esetekben a 11 százalékot is elérte. A megtakarítást nem mással érték el a fogyasztók, mint azzal, hogy az intelligens mérőórák által kijelzett fogyasztási és költségadatokhoz igazították energiahasználati szokásaikat.

Az új mérők veszélyei

Nem szabadna megfeledkeznünk azonban a veszélyekről sem. Míg a jelenlegi mérőórákat ugyanis csak fizikai módon lehet valamilyen szinten befolyásolni, az intelligens mérőórák interneten, gyakran mobilneten keresztül kommunikálnak a szolgáltató szervereivel, így egy trükkös kedvű számítógépes szakértő könnyen módosíthatja az adatokat. A számítógépes bűnözők akár azt is megtehetik, hogy egy általuk nem kedvelt cég (vagy épp a szomszéd) mérőórájának adatait sokszorosára írják át, így az áldozat váratlanul nagyobb összegekről szóló csekkeket találhat a borítékban.(mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?