Kevesebb gáz érkezik Ukrajnából az országba

gáz
Pozsony |

Cáfolta tegnap az Eustream szlovák gázszállító azokat az információkat, melyek szerint leállt volna az ország gázellátása Ukrajnából. Földgázból a fenyegető gázválság miatt minden társaság elég tartalékot halmozott fel, ezért nem várhatóak nehézségek a gázellátás terén.

Annak ellenére, hogy Ukrajnának és Oroszországnak a héten sikerült az utolsó pillanatra aláírnia a gázellátásról szóló szerződést, tegnap olyan információk jelentek meg, hogy az ország gázellátása Ukrajna irányából leállt. Az Eustream ezt érdeklődésünkre cáfolta. „A gázáramlás minden szállítási ponton normális, a klienseik igényei szerint zajlik” – nyilatkozta lapunknak Pavol Kubík, az Eustream szóvivője. Elismerte ugyan, hogy az elmúlt hetekben gázválság fenyegetett, de ezt a veszélyt a héten aláírt szerződésnek köszönhetően sikerült elhárítani.

Nem fenyeget válság

Tény viszont az is, hogy jelenleg nem áramlik annyi gáz az országba, mint az előző év ezen időszakában. Ennek viszont több oka is van. Az egyik, hogy az Ukrajna és Oroszország közti, gázellátásról szóló hosszadalmas tárgyalások miatt számos nyugat-európai ország, köztük Szlovákia is elég tartalékot halmozott fel földgázból. Ráadásul az enyhe tél miatt jelenleg nincs is szükség jelentősebb gázmennyiségre, ezért leegyszerűsítve elmondható, az egyes társaságok abból élnek, amit a válság idejére felhalmoztak. Hasonló taktikához folyamodott Ukrajna is, ezért az elmúlt hónapokban Kijev jelentősebb gázmennyiséget rendelt nyugaton arra az esetre, ha nem sikerülne Moszkvával egyezséget kötni gázellátásról. S mivel ezen gázmennyiségért már fizettek az ukránok, kénytelen átvenni, így Szlovákia már megindította az ellenirányú, úgynevezett reverz gázáramlást, hogy továbbítsa keletre a megrendelt gázmennyiséget. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az országban kevesebb gáz lenne, vagy leállt volna Szlovákia gázellátása. 

Az utolsó pillanatra

Oroszország és Ukrajna a héten öt évre szóló szerződést írt alá az Európába történő gázszállításról, amely szükség esetén tíz évre meghosszabbítható. A korábbi, 2009-ben kötött szerződés év végével hatályát veszítette, ezért volt elkerülhetetlen az új szerződés aláírása még 2019-ben. A végleges egyezség öt napon át tartó egyeztetéseket követően született meg hétfőn Bécsben. 2018-ban 86,8 milliárd köbméternyi orosz gáz érkezett Európába Ukrajnán keresztül. A megállapodás szerint 2020-ban 65 milliárd köbméter, 2021 és 2024 között pedig évi 40 milliárd köbméternyi gázt exportál majd Ukrajnán keresztül Oroszország. A szlovák gazdasági tárca üdvözölte a héten a szerződés aláírását, mondván: egy sor kellemetlenséget sikerült ennek köszönhetően elkerülni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?