Kevesebb az állástalan, de maradt a régiós szakadék

Krajniak
Pozsony |

A növekvő gazdasági problémák ellenére májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent a szlovákiai állástalanok száma – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb felméréséből, amely szerint azonban továbbra is látványos különbség van az ország nyugati és keleti fele között.

„Míg tavaly májusban a regisztrált állástalanok aránya csaknem 8 százalék volt, idén májusra ez 6,35 százalékra esett vissza. Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy míg tavaly ilyenkor több mint 232 ezer állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, idén májusban nem egész 189 ezer, akik közül nagyjából 171 ezren lettek volna képesek azonnal munkába állni egy megfelelő állásajánlat esetén”

– nyilatkozta Karol Zimmer, az ÚPSVR vezérigazgatója. „A munkanélküliség folyamatos csökkenéséről szóló hírekkel párhuzamosan több olyan fejleményről számolhatunk be, amelyek jogos optimizmussal tölthetnek el bennünket. A tartósan állástalanok száma látványosan csökkent. Szlovákiában már nincs olyan járás, ahol a munkanélküliségi ráta meghaladná a 20 százalékot. Ugyanakkor az 5 százalék alatti munkanélküliséggel rendelkező járások száma folyamatosan emelkedik: míg 2021 áprilisában 16 ilyen járás volt, jelenleg már 36” – tette hozzá Milan Krajniak munkaügyi miniszter.

Látványos különbségek

A legtöbb állástalant továbbra is a Rimaszombati járásban regisztrálják. Krajniak szerint azonban az áprilisi 20,17 százalékról májusra már itt is 19,74 százalékra esett vissza a munkanélküliek aránya. Regionális szempontból ugyanakkor továbbra is látványos különbség van az ország nyugati és keleti régiói között. Míg Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra és Zsolna megyében 3,6 és 4,9 százalék között mozog az állástalanok aránya, Besztercebánya megyében ugyanez 8,8, Kassa megyében 9,7, Eperjes megyében pedig 10,5 százalék.

Bizonytalan jövő

A Szociálpolitikai Intézet (ISP) előrejelzése szerint a javulás az előttünk álló időszakban is folytatódhat.

„Az ukrajnai háborúval együtt járó növekvő bizonytalanság és az európai országokban elszálló infláció miatt azonban a monetáris politika fokozatos szigorítása várható, ami negatív hatással lesz a gazdaságra, ez pedig átgyűrűzhet a munkaerőpiacra. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk a munkaerőpiac várható alakulását illetően”

– figyelmeztet Štefan Domonkos, a Szociálpolitikai Intézet megbízott vezérigazgatója. Szerinte, az előző hónaphoz képest májusban kevesebb tartós munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban. A munkaügyi hivatalokban 12 hónapja vagy annál hosszabb ideje nyilvántartott álláskeresők száma a tizedik egymást követő hónapban csökkent – a 2021. júliusi 96 669-es pandémiás csúcsról az elmúlt havi 85 552-re. „Ha a munkaerőpiac tovább erősödik, pozitív változások várhatók a hátrányos helyzetű álláskeresők, köztük a tartósan munkanélküliek esetében is. Ez a forgatókönyv valósult meg az elmúlt hónapokban is: az országos munkanélküliségi ráta és a nyilvántartásban szereplő hátrányos helyzetű álláskeresők száma egymással párhuzamosan csökken” – mondta Domonkos.

Ragadd meg az esélyed!

A hátrányos helyzetű álláskeresőket célozza meg a Munka-, Szociális és Családügyi Központ „Ragadd meg az esélyed!” projektje is.

„Az állástalanok számának a csökkenéséből is leszűrhetjük, hogy a projekt pozitív hatással van a munkanélküliek elhelyezkedésére. A projekttel nem csupán a munkaadókat igyekszünk rávenni arra, hogy minél több fiatal és hátrányos helyzetű álláskeresőnek adjanak munkát, hanem azt is szeretnénk elérni, hogy saját vállalkozás indítására ösztönözzük a fiatal munkanélkülieket. Június 20-áig már több mint 5600 kérelmet regisztráltunk, amelyek megvalósulása esetén 6853 munkahely jöhet létre”

– mondta el Karol Zimmer. Az általa vezetett hivatal 2021. október 1-jén kezdte meg az említett – a hátrányos helyzetű és 30 évnél fiatalabb álláskeresőket célzó – projekt megvalósítását, és az érdeklődők még mindig benyújthatják támogatási kérelmüket.

Szabad álláshelyek

Az ÚPSVR felmérése szerint a 25 évnél fiatalabb álláskeresők száma 23 ezer alá esett vissza, ami 2020 márciusa óta a legjobb adat. A munkanélküliek az elmúlt hónapban nagyjából 82 ezer szabad álláshely közül válogathattak, aminek azonban csaknem a harmadát, vagyis több mint 25 ezret Pozsony megyében kínálták. A sorban Nagyszombat (14 ezer), Nyitra (11,7 ezer), Trencsén (9,1 ezer), Zsolna (8,2 ezer), Besztercebánya (5,3 ezer), Eperjes (4,5 ezer) és Kassa megye (3,8 ezer) következik. A jó hír azonban, hogy a szabad állások csaknem felének a betöltésére az iskolákból frissen kikerülők is alkalmasak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?