Kevésbé vagyunk pesszimisták

Pozsony |

<p>Az emberek több mint negyede anyagi helyzete romlását várja. A Fogyasztói Barométer azonban enyhe javulást mutat, kicsit csökkent a pesszimisták, és nőtt az optimisták aránya.&nbsp;A lakosság túlnyomó többsége, 81 százaléka szerint az elmúlt 12 hónapban romlott vagy legalábbis nem javult anyagi helyzete, derül ki a Statisztikai Hivatal júliusi felméréséből.&nbsp;</p>

A trend azonban lassan változik: júniushoz képest 45-ről 38%-ra csökkent azok aránya, akik szerint romlott az anyagi helyzetük, 41-ről 43-ra emelkedett azoké, akik szerint változatlan maradt, és 14-ről 18-ra nőtt azoké, akiknek javult az anyagi helyzete. Javultak a várakozások is: a lakosság 27%-a ugyan még mindig arra számít, hogy a következő 12 hónapban romlik az anyagi helyzete, de ez az arány 7 százalékponttal alacsonyabb a júniusi 34%-nál. A lakosság tavaly októberben volt a legpesszimistább, akkor 48% vélte úgy, hogy rosszabbodik az anyagi helyzete. Elemzők szerint a szlovák gazdaság még nem áll olyan jól, mint ahogyan ezt a statisztika mutatja. „A gazdaság növekszik, de csak az exportnak köszönhetően, a hazai fogyasztás azonban csökken vagy legfeljebb stagnál – mondta lapunknak Juraj Karpiš, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője. – A gazdaság még mindig nem lábalt ki a gödörből.” Ezt bizonyítja szerinte a magas munkanélküliség is, amely 14% körül mozog, ami csaknem duplája a válság előtti, 2008 júliusában mért 7,4%-nak. Az enyhe optimizmus összefügghet azzal, hogy az éves áremelkedés minimális, 1,3%-os volt augusztusban. Ez a felmérésben is érződik, csak minden 10. ember gondolja, jelentősen nőttek az árak. Karpiš szerint a lakosság fogyasztása akkor javulhat érezhetően, ha csökken a munkanélküliség.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?