Kettős állampolgárság szankció nélkül

Pozsony |

<p>Sem pénzbírsággal, sem más korlátozással nem sújtja majd a szlovák állampolgársági törvény a kettős állampolgárokat, ha a tegnap benyújtott módosítást elfogadja a parlament. A koalíciós pártok képviselői javaslatként terjesztették be a parlamentbe, hogy a lehető leggyorsabban elfogadhassa azt a törvényhozás.</p>

A szlovák állampolgársági törvényből gyakorlatilag kiemelik a Fico-kormány idején beépített részeket, amelyek a szlovák állampolgárság elvesztését jelentették, ha valaki más ország állampolgárságát is kérvényezte. Az előző kormány ezzel a magyar állampolgársági törvényre reagált.

„Az új szlovák törvény bevezetője definiálja majd a kettős állampolgárságot is – mondta lapunknak Gál Gábor (Híd), a törvény egyik előterjesztője. – A jogszabály kimondja majd azt is, hogy aki a Fico-törvény alapján veszítette el szlovák állampolgárságát, az haladéktalanul visszakaphatja.” A módosítás további része az előző kabinet által beépített részeket távolítja el a törvényből.

A törvény nem tartalmaz majd semmilyen szankciót a kettős állampolgársággal rendelkezők számára. Az első változatban Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter még azt javasolta, hogy 3300 eurós bírságot szabjanak ki azokra, akik tartós ott-tartózkodás nélkül kérvényezik a magyar állampolgárságot. Az is felmerült, hogy korlátozásokat vezetne be a törvény a kettős állampolgárok számára, például nem tölthetnének be bizonyos pozíciókat, nem dolgozhatnának bizonyos terüketeken. „Ebben a törvényben nem lesz semmilyen korlátozás” – mondta lapunknak Gál. – El tudtuk érni, hogy ne legyen semmilyen restriktív intézkedés.”

A szlovák állampolgársági törvény szigorítását májusban fogadta el a szlovák parlament, válaszul a magyar állampolgársági törvény módosítására. A jogszabály július 17-én lépett életbe, elfogadását támogatta az akkor még ellenzéki KDH is.

A magyar állampolgársági törvény, amely lehetővé teszi, hogy tartós magyarországi tartózkodás nélkül is megkapható legyen a magyar állampolgárság a határon túli magyarok számára, augusztus 20-án lett hatályos, de csak január 1-jén válik végrehajthatóvá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?