Kettős állampolgárság: hátranézve nehéz előremenni

Pozsony |

<p>Egy pozsonyi külügyi szakértő szerint a szlovák-magyar viszony legnagyobb akadálya az, hogy egyesek úgy akarnak előrehaladni, hogy állandóan hátrafelé néznek.</p>

"Mi már húsz éve úgy igyekszünk előrehaladni, hogy közben hátrafelé nézünk. Próbáljuk ki ezt a valóságos életben, s meglátjuk, hányszor botlunk meg" - jelentette ki Imrich Marton, a szlovák külügyminisztérium magyar-szlovák kapcsolatokkal foglalkozó szakértője a pozsonyi közszolgálati televízióban, a kettős állampolgárság témájának szentelt vasárnapi vitaműsorban.

Marton szerint a probléma megoldásához arra lenne szükség, hogy a magyar fél fenntartások nélkül fogadja el a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságát, míg a szlovák fél az érintettek magyar nemzetiségét.

"Úgy vélem, a probléma lényege annak megértésében rejlik, illetve mindkét félnek el kellene ismernie, hogy Szlovákiában a Szlovák Köztársaság állampolgárai élnek, és hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárainak, illetve néhányuknak magyar a nemzetisége" - szögezte le a szakértő.

"A magyar fél a mondat első felére összpontosíthatna, és végre elfogadhatná, hogy (az itt élő magyarok) a Szlovák Köztársaság állampolgárai, itt élnek, itt dolgoznak és a Szlovák Köztársaság lojális állampolgárai vagy legalábbis lojális állampolgároknak kellene lenniük. Nekünk, szlovákoknak pedig talán tiszteletben kellene tartanunk, hogy a Szlovák Köztársaság ezen állampolgárai magyar nemzetiségűek, és hogy kissé más nyelven beszélnek" - fejtette ki Marton.

Szerinte "mindkét oldalon probléma van", s a szakértő meggyőződése, hogy "a kétoldalú problémák kétoldalú megoldást követelnek meg".

Štefan Markuš, Szlovákia volt budapesti nagykövete rámutatott: minden kényesebb szlovák-magyar téma gyakorlatilag mindig a múltról való vitába torkollik.

"Úgy látom, hogy sem a magyar, sem a szlovák fél sincs még mentálisan felkészülve arra, hogy ne bolygassa állandóan a múltat, és a jövőbe tekintsen" - vélekedett a volt diplomata. Szerinte addig, amíg nem változik meg a felek gondolkodásmódja, minden vita "kiút nélküli" helyzetbe torkollik. 

Petőcz Kálmán, a somorjai Kisebbség-kutató Intézet programigazgatója szerint a szlovák fél nagyon túloz, amikor szinte állandóan és mindenben, ami Magyarország vagy a magyarok felől jön, ellenséget lát.

"Szlovákiának és a szlovákoknak világosan látniuk kell, hogy Magyarország és a magyarok nem ellenségei Szlovákiának és a szlovákoknak" - húzta alá Petőcz. Szerinte Pozsonynak sokkal higgadtabban kellene reagálnia a magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvénytervezetre, s meggyőződése, hogy az új magyar és a szlovák kormány felállása után van tér a diplomáciai tárgyalásokra, amelyeken megvitathatóak a vitás kérdések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?