Kétnyelvű feliratokat küldenek civilek a magyarok lakta településekre

Pozsony |

<p>Mintegy 50 ezer kétnyelvű - szlovák és magyar - információs feliratot és matricát készíttetett a Pro Civis Polgári Társulás, és szétküldte azokat a magyarlakta településeknek - közölte Őry Péter, a Pro Civis elnöke csütörtökön az MTI pozsonyi irodájával.</p>

"A csallóközi székhelyű Pro Civis Polgári Társulás a szlovákiai őshonos kisebbségekkel szemben tizenkét éve gyakorolt törvényes mulasztás megszüntetésére tesz kísérletet. Tizenkét éves, hiszen az emberi életre, egészségre és a polgárok vagyonára veszélyes információk közlésére azokon a településeken, ahol az összlakosság több mint húsz százalékát a kisebbségi közösség alkotja, már az 1999-ben elfogadott kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény is kötelezte a helyi államigazgatási és önkormányzati szerveket" - áll a közleményben.
Őry rámutatott: ezt a kötelezettséget a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosított változata is tartalmazza. Miután az állam ennek megvalósításához továbbra sem garantál pénzügyi forrásokat, "a polgári társulás - szlovákiai magyar jogászok és nyelvészek bevonásával - 48 olyan információs tábla lefordítását és kétnyelvű elkészítését vállalta magára, amelyek tiltó és figyelmeztető tartalmukkal a polgárok életének, egészségének és vagyonának védelmét szolgálják". Olyan feliratokról van szó mint például "Vigyázz, életveszély!", "Vészkijárat", "Vigyázz! Feszültség alatt!".
"A gyakrabban használtakból többet, a ritkábban igényeltekből egyet-egyet, összesen 50 ezer darab táblát juttat el a napokban a polgári társulás ahhoz a 502 önkormányzathoz, amely olyan települést irányít, ahol a belügyminisztérium jegyzéke szerint ajánlott a magyar nyelv használata is" - pontosít Őry.
"A Pro Civis Polgári Társulás és a vele együttműködő jogászok és nyelvészek bíznak abban, hogy a mindennemű ellenszolgáltatás nélkül felkínált szolgáltatását az önkormányzati testületek és községi hivatalok kihasználják, s az eddig csak államnyelven közölt információkat felcserélik az általuk elkészíttetett kétnyelvű tiltó és figyelmeztető táblákkal" - zárul a közlemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?