Kétféleképp magyarázzák a bűnügyi statisztikát

Pozsony. Robert Fico szerint a lakosság fokozatos elszegényedése, a rossz életkörülmények és az alacsony életszínvonal áll a bűnözés nagymértékű növekedése mögött.

Pozsony. Robert Fico szerint a lakosság fokozatos elszegényedése, a rossz életkörülmények és az alacsony életszínvonal áll a bűnözés nagymértékű növekedése mögött.

„Szeptember végéig idén már több mint 100 ezer bűncselekményt követtek el, ami mintegy 17 ezerrel több, mint az elmúlt év hasonló időszakában” – állítja a Smer elnöke. A legnagyobb mértékben, közel 13 ezerrel a gazdasági bűncselekmények száma nőtt, ami Fico szerint egyértelműen azt mutatja, hogy romlik a lakosság életszínvonala, ezért az emberek kénytelenek törvényellenes módszerekkel biztosítani megélhetésüket. Az ellenzéki politikus a kormány hibájának tartja ezt a folyamatot, mivel sem az életszínvonal növekedését, sem a bűnözés megelőzését nem tudja biztosítani.

A belügyminisztérium nem látja ilyen sötéten a helyzetet. „A statisztikai adatokat nem lehet ennyire leegyszerűsítve magyarázni, a magasabb számokat ugyanis részben a megváltozott nyilvántartási módszerek eredményezték – tájékoztatta lapunkat Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munka-társa. – Ma már bűncselekményként tartunk nyilván minden lakossági bejelentést, akkor is, ha az ügyben végül nem indul eljárás.” Szerinte javul a bűncselekmények felderítettsége, ehhez hozzájárult az is, hogy a rendőröket a befejezett ügyek száma alapján jutalmazzák. „A lakosság egyre nagyobb bizalommal fordul a rendőrökhöz, gyakran olyasmit is jelentenek, ami csak kihágásnak minősül” – állítja Kuhajdová.

A helyzet a szociológusok szerint sem annyira rossz, mint ahogyan azt a Smer elnöke lefestette. „A bűncselekmények számát ugyan befolyásolja a lakosság szociális helyzete, de nem lehet azt állítani, hogy az elkövetett esetek száma egyenesen arányos az életkörülmények alakulásával – mondta lapunknak Oľga Gyárfášová szociológus. – A bűnözést nem lehet a rosszabb körülmények közt élők nyakába varrni, hiszen a jómódúak is követnek el bűncselekményeket.”

A rendőrség megítélése az IVO társadalomkutató intézet felmérése szerint az utóbbi években valóban javul: a 2002-es mélypontról – amikor a testületben csak a lakosság 24 százaléka bízott – 2003 szeptemberére 33 százalékra nőtt azok aránya, akik bizalommal fordulnak a rendőrökhöz. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?