Közélet

Keresik az előzetesben ülő Kováčik utódját

Pozsony | Négyen pályáznak a korrupciós ügyek miatt előzetesben ülő Dušan Kováčik után üresen maradt posztra, a Speciális Ügyészi Hivatal élére. A parlamenti alkotmányjogi bizottsága hétfőn és kedden is két-két jelöltet hallgat meg, az első napon az egyik legnagyobb eséllyel induló jelöltet, Peter Kyselt, majd a legtöbb vitát kiváltó jelöltet, Daniel Lipšicet.
author
Finta Márk

2021. február 2. 07:30

Daniel Lipšic
- TASR/AP-felvétel

A bizottság Peter Kysellel kezdte a meghallgatást. Az ügyész már régóta a különleges ügyészségen dolgozik, a szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályt vezeti. Korábban ő felügyelte a Basternák-gyilkosság kivizsgálását, jelen pillanatban a Júdás nevű ügy felügyelő ügyésze – ebben szerepelt Milan Lučanský korábbi rendőrfőkapitány is, aki öngyilkos lett a cellájában. Meghallgatásának jelentős része épp a Lučanský-ügy és az épp aktuális korrupciós botrányok körül forgott.

A prímet ezzel kapcsolatban elsősorban a bizottság ellenzéki tagjai, illetve a jelen lévő ellenzéki politikusok vitték – kérdéseket tehetett fel például Ľuboš Blaha, a Smer képviselője is. Lučanskýval kapcsolatban több olyan dologra is rákérdeztek, melyek szerves részét képezik a Smer politikai kommunikációjának az elmúlt időszakban: például, hogy mi indokolta a volt rendőrfőkapitány kollúziós okokból történő előzetes letartóztatását, vagy épp nem azért került-e Lučanský az eperjesi büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy elvágják őt családjától és az ügyvédi segítségtől. Kysel előbbire azt válaszolta: bizonyítékaik voltak a Júdás-ügy tanúinak befolyásolásáról, ezért javasolták az előzetes letartóztatást, amivel a bíróság azonosult is. Utóbbi felvetésre pedig azt mondta: Lučanský azért került Eperjesre, mert el akarták kerülni, hogy az ügy további gyanúsítottjaival egy intézetbe kerüljenek. A volt rendőrfőkapitány előzetes letartóztatásának feltételei szerinte standardok és törvényesek voltak.

Kysel beszélt arról is, milyen állapotok uralkodtak az ügyészségeken, mikor Dušan Kováčik volt a különleges ügyészség vezetője, vagy épp Dobroslav Trnka a főügyész. A jelölt szerint a helyzet katasztrofális volt, Trnkát dilettánsként írta le, Kováčik ellen pedig szerinte szélmalomharc lett volna harcolni – ezzel indokolta, hogy eddig hallgatott, és nem beszélt nyíltan az ügyészségen uralkodó helyzetről. Kováčik szerinte fokozatosan szétverte a kollektívát, és egyedül Jaromír Čižnár, a korábbi főügyész tehetett volna ez ellen valamit – ám Kysel szerint annak ellenére sem lépett, hogy már a közvélemény nyomása is hatalmas volt rajta.

Peter Kysel
Peter Kyselt főleg Milan Lučanský korábbi rendőrfőkapitány öngyilkosságáról faggatták. - TASR/AP-felvétel

A jelölt beszélt arról is, hogyan változtatná meg azt a struktúrát, amely a különleges ügyészség hatáskörébe utal bizonyos bűncselekményeket. Kifejezetten égetőnek tartja az aktív ügyekkel kapcsolatos információszivárgást a médiába, ám szerinte ez nem az ügyészségen, hanem a rendőrségen történhet. Amellett tör pálcát, hogy az extrémista bűncselekményekkel ne a különleges ügyészség foglalkozzon. A képviselők rákérdeztek politikusokkal való kapcsolataira, Kysel ezzel kapcsolatban azt mondta, nem tegeződik velük, és nem is tart fenn kapcsolatot egyetlen politikussal vagy toxikusnak számító emberrel sem.

A több mint öt órán át tartó első meghallgatás után Daniel Lipšic került sorra. A korábbi igazságügyi miniszter az egyetlen a jelöltek között, aki nem dolgozott ügyészként, és politikusi múltja, valamint az ellene született jogerős ítélet egy ember halálát okozó közlekedési baleset miatt a legnagyobb vitát kiváltó jelöltként tartották számon. Lipšic szerint azonban egyik dolog sem diszkvalifikálja őt: elmondása szerint megszakítaná minden kapcsolatát a politikában aktív ismerőseivel, amennyiben a parlament őt választaná meg. Azt pedig nem tudja elképzelni, hogy a politika bármilyen módon is beleavatkozna a munkájába – a büntetőeljárásnak minden esetben kizárólag bizonyítékokon kell alapulnia, semmi máson. Hozzátette: abban az esetben, ha a különleges ügyészség olyan politikus ellen indítana eljárást, akivel Lipšicnek aktív konfliktusa volt, ő semmiképpen nem felügyelhetné az ügyet, és nem avatkozhatna bele. Ugyanígy van azokkal az ügyekkel, melyeket az ő ügyvédi irodája visz.

Lipšic meghallgatása leginkább a politikai múltja, illetve az ügyvédi praxisa körül forgott, a kormánypárti képviselők is kemény kérdéseket tettek fel neki például azzal kapcsolatban, miért vállal el ellentmondásos ügyfeleket is ügyvédként, vagy épp azzal kapcsolatban, mennyire lenne apolitikus a különleges ügyészség vezetőjeként, és elítélt emberként mennyire tartja elfogadhatónak, hogy megpályázza a posztot. Lipšic az utóbbira azt felelte, felrótta volna magának, ha nem indul el a posztért, szabad akaratából pályázik. „Sosem menekültem a harcból, most sem fogok” – jelentette ki.

A jelöltek meghallgatása ma folytatódik, Ján Šanta és Vasiľ Špirko lép majd az alkotmányjogi bizottság elé. A különleges ügyészt a parlament választja majd meg, miután a bizottság minden jelöltről eldönti, ajánlja-e a posztra, vagy sem. A választásra februárban kerülhet sor.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hamran István

Hamran: Eddig 17 befolyásos embert ítéltek el jogerősen, köztük a volt kormány jelöltjeit

annamajor

Lezárták az annamajori gyerekbanda ügyében folytatott nyomozást

Mesterséges altatásban tartják a hároméves Vanesát, akit egy részeg autós gázolt el

Mesterséges altatásban tartják a hároméves Vanesát, akit egy részeg autós gázolt el

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott a 21 éves motoros, esélye sem volt túlélni az ütközést

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott, esélye sem volt túlélni az ütközést a 27 éves férfinek

tűz k

Tűz ütött ki egy nagyfödémesi autómosóban, 60 ezer euróra becsülték a kárt

tasr

Mi történik a fronton? Az oroszok vagy az ukránok állnak nyerésre?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.