Pozsony. Jozef Ševc szerint Szlovákia Kommunista Pártja a kilencvenes években jelentéktelen, parlamenten kívüli párt volt, Irakkal pedig nem állt kapcsolatban, ezért nem érti, miért kapott volna kőolajt a bagdadi diktátortól, véleménye szerint csak a sajtó játékáról van szó.
Kérdőjelek az elnökválasztás körül: milyen legyen az új államfő?
Pozsony. Jozef Ševc szerint Szlovákia Kommunista Pártja a kilencvenes években jelentéktelen, parlamenten kívüli párt volt, Irakkal pedig nem állt kapcsolatban, ezért nem érti, miért kapott volna kőolajt a bagdadi diktátortól, véleménye szerint csak a sajtó játékáról van szó. Mindezt a kommunista vezető a közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő című politikai vitaműsorában mondta el, ahol az ellenzéket rajta kívül Robert Fico, a Smer elnöke, a kormányt pedig Ivan Mikloš pénz- és Vladimír Palko belügyminiszter képviselte. A műsor egyik súlypontja értelemszerűen az államfőválasztás volt. Fico szerint Szlovákia jelenlegi politikai szerkezetében az elnöknek a politika jellegére nincs különösebb hatása, ezért ők továbbra is az előrehozott parlamenti választásokat célzó népszavazásra helyezik a hangsúlyt. A Smer elnöke úgy gondolja, előnyös, ha a köztársasági elnök és a kormány között jó a viszony; az államfő szociális érzékenységével kiállhat bizonyos értékek mellett, de ha a kormányoldalnak stabil többsége van a parlamentben, az elnök által alá nem írt törvényeket rendre elfogadhatja. Mikloš szerint az elnök személye nagyon is fontos. Mivel pártja nagyon komolyan veszi az elnökválasztást, ezért választották Eduard Kukant, akinek nagyon jó külföldi kapcsolatai vannak. A belügyminiszternek az a véleménye, hogy az ország nincs rossz külpolitikai helyzetben, így nem a külkapcsolatok tételeződnek elsődleges preferenciaként az elnökválasztáskor. Palko szerint olyan köztársasági elnökre van szükség, aki nem köpönyegforgató, nem korrupt, őszinte, elvei évtizedek óta ismertek és változatlanok, mint a kereszténydemokraták jelöltjének, František Mikloškónak. A koalíció és a Szabad Fórum viszonya is szóba került a műsorban. Vladimír Palko elmondta, pártja kísérletet tett a közvetítésre az SDKÚ és a Szabad Fórum között, azonban a jelenlegi helyzet reménytelennek tetszik. A pénzügyminiszter közölte, kedden ülnek tárgyalóasztalhoz Šimkóékkal, de hogy milyen javaslattal áll elő pártja a kormányválság megoldására, arról nem kívánt nyilatkozni. Fico szerint míg a kormánynak megvan a többsége a parlamentben, nem lehet kormányválságról beszélni, ezt a véleményét a kommunisták elnöke is osztotta. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.