A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át a Szlovák Műszaki Egyetemnek küldött fenyegetés ügyét (STU). A szükséges műveletek elvégzése után dönt a nyomozó a bűncselekmény jogi minősítéséről – közölte Zuzana Hrabovská, a rendőr-főkapitányság kommunikációs és bűnmegelőző osztályának munkatársa.
A NAKA vette át a műszaki egyetemnek küldött fenyegetés ügyét
„Jelenleg tűzszerészek és keresőkutyák vizsgálják át az épületet” – tette hozzá azzal, hogy a nyilvánosságot folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről.
Hétfőn reggel érkeztek fenyegető e-mailek a rendőrségre, melyek szerint az STU Vazov utca 5 szám alatti rektorátusán bombát helyeztek el. Ezt követően kiürítették az épületet.
Kapcsolódó cikkünk
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.