Kenyérnekvalóból is kevesebb terem a szárazság miatt

aratás
Pozsony |

Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása, a rendkívüli szárazság és a jelenlegi kánikula az idei aratásra is rányomja a bélyegét. Egyes régiókból a gazdák máris jelezték, hogy a csapadékhiány miatt az idei gabonatermés elmarad a várttól.

„A száraz, enyhe tél és a májusi csapadékhiány jelentős mértékben rontott az idei termésen, rekordévre így egész biztosan nem számíthatunk, a gabonafélék esetében azonban továbbra is önellátók leszünk” – mondta el lapunknak Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. Szerinte a rendkívüli hőség ellenére egyre több járásban kezdődött meg az aratás.

„A gabona betakarításához többek között a Pozsonyi, Szenci, Nagyszombati, Dunaszerdahelyi, Galántai, Lévai, Komáromi, Érsekújvári, Losonci és Nagymihályi járásban is hozzáláttak, egyes helyeken már június közepén megkezdték az aratást”

– tette hozzá Holéciová. A gazdák szerinte Szlovákia szerte rendkívüli szárazságra panaszkodnak. „Öt éve nem volt ilyen súlyos a helyzet. Nem csupán a nyári és őszi betakarítású növények szenvednek a nedvességhiánytól, az aszály által leginkább érintett régiókban a takarmánynövények is veszélyben vannak” – figyelmeztet az SPPK szóvivője. A nagyszombati régióban gazdálkodók máris jelezték, hogy a csapadékhiány miatt a gabonatermés az átlagosnál kisebb lesz, és hasonló jelentések érkeznek az SPPK központi irodájába más régiókból is.

Holéciová hozzátette, hogy a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint jelenleg az ország több mint egyharmadán extrém szárazság uralkodik. A helyzet Kelet-Szlovákiában és Közép-Szlovákia egyes régióiban a legrosszabb. A felszíni rétegben Kelet-Szlovákia nagy részén és helyenként Közép-Szlovákiában is szélsőséges szárazságot mértek. „A szélsőséges hőmérséklet és a szárazság miatt a gazdák arra kérik a gabonaföldek közelében közlekedő autósokat és kerékpárosokat, hogy semmi olyat ne tegyenek, amivel tüzet okozhatnának, tetemes károkat okozva ezzel a termésben” – figyelmeztet Holéciová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?