Keményebb büntetéseket követelnek a szülők az iskolai zaklatókra

iskolai zaklatas k

A szülők azt szeretnék, ha az iskolai zaklatás súlyosabb kihágásnak számítana, az igazságügyi miniszter azonban egyelőre ellenzi a javaslatot.

Novemberen megrázta az országot Roman esete. A tinédzser levetette magát az iskola épületének tetejéről, miután osztálytársai hónapokon át zaklatták.

A szülők azt javasolják, hogy az iskolákban ideiglenesen felfüggeszthessék az agresszorokat. A szabályok a tankötelezettség ideje alatt is vonatkoznának a diákokra, így otthonról kellene tanulniuk és megírniuk a házi feladatokat, valamint az iskolaidő alatt sem hagyhatnák el otthonukat.

Az ehhez hasonló büntetéseket többek között az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is alkalmazzák az oktatási intézmények.

A középiskolákban még megoldható lenne a szabály implementálása, az alapiskolában viszont ez nem opció. Hogy a változtatásról egyáltalán tárgyalhat-e a kormány, arról az oktatási minisztérium nem adott ki közleményt.

Az igazságügyi tárcavezető mindeközben hangsúlyozta, nem lát okot arra, hogy az iskolai zaklatással kapcsolatos szankciók szigorodjanak, illetve bűncselekménnyé minősüljenek, és mindezt törvényben rögzítsék.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?