Kemény pofon Harabinnak

<p>Közeleg Štefan Harabin hatalmának vége. A vad döntéseket produkáló egykori főbíró tanácsát szétszedték. Harabin szerint törvényt sértettek.</p>

Saját korábbi fegyverét használta fel Daniela Švecová, a Legfelsőbb Bíróság elnöke Štefan Harabinnal szemben. Švecová módosítja a bíróság munkarendjét, mellyel ugyan Harabint nem tudják teljesen félreállítani, de jelentősen korlátozzák mozgásterét.

Több botrányos és közfelháborodást kiváltó döntést követően Daniela Švecová, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szembeszállt Štefan Harabinnal, az LB egyik tanácsának elnökével. A Bírói Tanács kedd délutánra összehívott tanácskozásán azt javasolta, hogy módosítsák a bíróság munkarendjét. A héttagú testületnek nem volt kifogása a javaslat ellen. Ez magyarul azt jelenti, hogy Švecová szétülteti a Štefan Harabin vezette tanácsot.

Ezt egyébként a hatályos jogszabályok értelmében a tanács jóváhagyása nélkül is megteheti, elegendő, ha tárgyalnak a javaslatról. Sőt, Švecovának nem kell figyelembe vennie azt sem, ha a tanács nem azonosul javaslatával, végső soron egyedül is dönthet. Štefan Harabin azt állítja, hogy Švecová törvényt sértett a lépéssel. „A munkarend módosításáról a büntető kollégium több bírája nem tárgyalt, ezért nem írhatja alá a módosításra vonatkozó határozatot” – állítja Harabin, aki azonnal jelezte, jogi úton fog védekezni a lépéssel szemben.

Peter Paluda (Harabin egyik legnagyobb bírálója) szerint Štefan Harabin reakciója várható volt. „A tolvaj tolvajt kiált. Amit ő vezető pozícióban tesz, az mindig összhangban van a jogszabályokkal, ha ugyanazt más valaki teszi, akkor azt törvénytelen módosításnak minősíti” – magyarázza Paluda. A bíró emlékeztetett rá, hogy a Legfelsőbb Bíróság munkarendjének módosítását Štefan Harabin – a bíróság elnökeként – gyakran bevetette kritikusaival szemben. Az erre vonatkozó adatok nyilvánosak, a világhálón elérhetők.

Harabin korábban még tovább ment kritikus kollégáival szemben. Ha kedve úgy tartotta, akkor a Legfelsőbb Bíróság bíráit az egyes kollégiumokon belül is áthelyezte. Lapzártánkig nem derült ki, hogy pontosan milyen módosításokat hagytak jóvá, és az sem, hogy a jövőben Harabin kikkel dolgozhat együtt. Sajtóértesülések szerint az már biztos, hogy Harabint kiteszik a fellebbezésekről döntő tanácsból. „Švecová asszonyt Kaliňák irányítja” – jelentette ki Harabin a Bírói Tanács ülését követően.

További részletek az Új Szó szerdai nyomtatott számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?