Kedvezőbb hitelfeltételek

Dunaszerdahely. A kis- és középvállalkozások fejlesztését segítő nemzeti ügynökség a közeljövőben változásokat vezet be fejlesztési programjaiban; a kishitelprogramban és a kezdőtőkeprogramban.

Dunaszerdahely. A kis- és középvállalkozások fejlesztését segítő nemzeti ügynökség a közeljövőben változásokat vezet be fejlesztési programjaiban; a kishitelprogramban és a kezdőtőkeprogramban. Juraj Majtan vezérigazgató elmondta, a kezdő vállalkozók kedvezőbb konstrukció mellett használhatják ki az intézmény nyújtotta támogatásokat. Az igényelhető öszszeg növelésén túl a hitel törlesztési ideje is meghosszabbodik és elfogadhatóbb kamatot kínálnak a vállalkozások minden területén. Fekete György, a regionális iroda vezetője elmondta, Dunaszerdahelyen és környékén eddig a benyújtott pályázatok kilencven százalékát, mintegy 17 projektumot hatmillió koronával támogattak. Az iroda tanácsadói szolgáltatást nyújt a helyi vállalkozóknak, emellett vállalkozásfejlesztési és internetkezelési tanfolyamokat indít munkanélküliek számára. Január elsején nyílik meg a kis hitelcentrum, amely a Phare támogatásból és az állami költségvetésből származó pénzeket revolving rendszerben, vagyis nem egy csomagban, hanem fokozatosan bocsátja az érdekelődők rendelkezésére. (bzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?