Kedden szavaznak a nyelvtörvényről

Pozsony |

<p>A parlament tegnap sem szavazott a nyelvtörvény módosításáról, a hosszú vita miatt már két napot tolódott a voksolás. Újabb módosító javaslat a kormánypártok részérőlnem érkezett – az ellenzékieket várhatóan leszavazzák –, így feltehetően az eddig ismertetett változások szellemében módosul a nyelvtörvény. A magyar képviselők szerint egyértelműen a kárunkra.</p>

A parlament még csütörtökön nyitotta meg a vitát a nyelvtörvény átfogó módosításáról, és a felszólalásokat tegnap délelőtt sem tudták lezárni. Szavazni így csak kedden fognak. Várhatóan csak a két héttel korábban, az egyik smeres képviselő által benyújtott módosításokkal enyhítik a tervezetet. A büntetések és a kisebbségi nyelvhasználatot érintő részek viszont maradnak. „Nagyon csekély esélyt látok arra, hogy a smeres módosításokon kívül mással is változzon a tervezet” – mondta lapunknak Berényi József, az MKP képviselője.
„Komoly veszélyeket látok a hivatalos nyelvhasználat, a média területén és a kulturális szervezetek nyelvhasználatának területén” – fejtette ki az MKP elnökhelyettese. Berényi nem tudta megmondani, hogy az MKP megszavazza-e a Smer által beterjesztett, puhított elképzeléseket, néhány változtatásra vélhetően rábólintanak. Erre azért is lenne szükség, mivel ezeket az SNS elutasítja – s várhatóan az ellenzék sem szavazza meg –, s így ha a magyar képviselők is ellene lennének, a tervezet eredeti, durvább verziója kerülne elfogadásra. A végszavazásnál az ellenzéki képviselők nemmel fognak szavazni.
„Az egész tervezet, úgy ahogy van, nagyon káros” – nyilatkozta lapunknak A. Nagy László képviselő, a Híd egyik alapító tagja. A. Nagy szerint Maďarič több ponton hazudott a tervezet parlamenti vitája során. „A tervezet korlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot, nincs összhangban a nemzetközi szervezetek ajánlásaival, s nem áll összhangban a toleranciával és az együttműködéssel sem” – véli A. Nagy. Ezeknek sorra az ellenkezőjét állította a tervezetet beterjesztő miniszter. Haa parlament elfogadja a tervezetet, a magyar képviselők az ellenzék segítségével alkotmánybíróságra kívánják adni.

További részletek az Új Szó szombati nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?