Pozsony. Későn érkezett a katolikus főpapok levele Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszterhez – vélekedik Juraj Blanár, a Smer képviselője. Szerinte az Szlovák Püspöki Konferencia a már elindított szociális reformba akar beleszólni.
Katolikus püspökök levele Kaníknak
A főpapok tiltakozásukat fejezték ki a családok rosszabbodó szociális és gazdasági helyzete miatt. Figyelmeztetnek: sokan nehezen viselik az áremelkedéseket és azt, hogy kevés a jövedelmük. Állításuk szerint minden harmadik gyermekes család legalább egy felnőtt tagja munkanélküli. Ha nem sikerül megállítani a folyamatot, egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe. A szociális reform fontosságát azonban nem becsülik alá.
„Sokkal korábban kellett volna megszólalniuk. Ennek ellenére szimpatikusnak tartom, hogy épp a szociális helyzetre mutatnak rá – nyilatkozta Blanár, hozzátéve: – A püspökök figyelmeztetését sem Kaník, sem pedig a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül.”
Eva Černá, az ANO képviselője meghatónak tartja a levelet. „Az ország katolikus püspökei azonban azt is észrevehetnék, hogy működésükhöz nem szükséges pénz az állami költségvetésből. Megtakarításaikat a kedvezőtlen szociális körülmények közt élő családok segítségére fordíthatnák” – nyilatkozta. (s, dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.