Katalónia a függetlenséghez vezető végtelen úton

A Diada

A Diada – a katalánok nemzeti ünnepe szeptember 11-re esik, melyet 2012 óta a függetlenséget követelő nagy nemzeti felvonulással ünnepelnek Barcelonában, Katalónia fővárosában. A dátum a mi szemszögünkből kicsit furcsának tűnhet, hiszen 1714. szeptember 11-én esett el Barcelona, és veszítették el a katalánok függetlenségüket a spanyolokkal szemben. Kicsit olyan, mintha a magyarok nemzeti ünnepe március 15-e helyett inkább október 6-a, az aradi vértanúk napja lenne.

A Diadát hiba volna egy egyszerű politikai tüntetésként definiálni annak ellenére, hogy az egész nap kicsúcsosodása valójában a Catalunyia és a Espanya terekre és a környező utcákra koncentrálódott politikai felvonulás.

Az egészet inkább egy egésznapos össztársadalmi fiesztaként lehetne jellemezni, amikor a társadalom különböző csoportjai nyilvánítják ki véleményüket bizonyos dolgokkal kapcsolatban, vagy szórakoztatják a felvonuló tömeget. Míg a nagy politikai tüntetés csak délután kezdődött, napközben találkozhattunk a katalán fiatal kommunistákkal és anarchistákkal, de akár a Barcelona fociklub szélsőjobbos ultráival is, mind-mind saját kis eszméiket osztják a város különböző pontjain. Közben nagyon sok helyen az Emberi Tornyok artistacsapatai lépnek fel, és építenek többszintes emberi tornyokat, zenekarok tartanak koncerteket, vagy a katalán regionális cégek próbálják meggyőzni a lakosságot, hogy a nagy spanyol szolgáltatók helyett válasszanak inkább helyi bankot, biztosítót, elektromos céget, vagy mobil operátort, ezzel is kifejezve támogatásukat a katalán ügy iránt.

A Diada alkalmával szinte mindenkinek lehetett hallani a hangját, művészek, civil aktivisták, tudósok beszélnek a pódiumokról, de a politikusok ezen a napon a háttérbe húzódtak.Mindezek ellenére a nap végére a legfontosabb kérdés idén is az volt, vajon hányan vonultak ki a tüntetésre.

Itt sajnos az érdeklődés csökkenéséről kell beszámolni, hiszen 2019-ben végül „csak” 6-700 ezer embert tudtak az utcára csábítani Barcelonában, szemben a 2017-es több mint egymilliós tömeggel

. Míg a katalán média többsége másnap részrehajlás nélkül, többnyire korrekt módon számolt be a tüntetésről, megemlítve a csökkenést, és annak okait is elemezve, a madridi spanyol napilapok többsége képes volt olyan címlappal megjelenni, ahol legfeljebb lézengő embereket fényképeztek. Bár a számok az elmúlt évek során csökkentek, azt azért tudni kell, hogy 2019-ben a 6-700 ezer ember Barcelonában nem hogy Spanyolország, de egész Európa egyik legnagyobb tüntetését jelentette. Ezt úgy kell elképzelni, mintha Pozsonyban 200 ember tüntetett volna. Ezt sem 1989-ben, sem a tavalyi Kuciak-tüntetések során nem sikerült még megközelíteni sem.

Az út

A katalánok hosszú éveken keresztül beszéltek a függetlenné válásukról, arról, hogy folyamatosan készülnek a különválásra, ám a végső népszavazásra csak 2017-ben szánták rá magukat. Ez volt az a pillanat, amikor a spanyol kormány közbeavatkozott, a népszavazást meghiúsította, és az ország(rész) teljes politikai vezetését „lefejezte”. A spanyol rendőrség által ellehetetlenített népszavazáson egyébként a lakosok 47 százalékának sikerült akkor részt vennie, és a szavazók 92 százaléka a függetlenségre adta le a voksát. A legismertebb katalán politikus, a katalán kormány feje,

Carles Pouigdemont azóta belgiumi emigrációban van, kormányának több tagja pedig már közel két éve várja, hogy Madridban egyáltalán elkezdődjön ellenük a per.

Katalóniát jelenleg „második vonalbeli” politikusok vezetik, olyanok, akik nem készültek az ország vezetésére, de az első vonal épp börtönben ül. Ám a jelenlegi politikai vezetők is attól tartanak, hogy Madrid bármelyikük ellen indíthat eljárást. Fontos kiemelni, hogy Spanyolország az egyetlen európai uniós állam, mely ekkora számú politikust tart börtönben, érvényes bírósági ítélet nélkül. De mi is a vád a katalán kormány tagjai ellen? Valójában maguk sem tudják pontosan meghatározni, hiszen a per még két év után sem kezdődött el, de a spanyol kormány szerint egyszerűen szembe szálltak a központi akarattal, amikor a spanyol kormány, és a spanyol Alkotmánybíróság előzetes tiltása ellenére mégis úgy döntöttek, hogy megtartják saját függetlenségükről a népszavazást.

De pontosan mi szeretnének a katalánok?

Katalónia lakossága sokszínű. Az Európai Unió legnagyobb olyan nemzetéről beszélünk, mely nem rendelkezik saját önálló országgal annak ellenére, hogy pontosan behatárolható területen lakik, azonos nyelvet beszél, és azonos kultúrát vall sajátjának. Mégis Katalónia lakosságának komoly része betelepülőkből áll, egyes adatok szerint a felnőtt lakosság több mint 50 százaléka nem Katalóniában született, ennek ellenére a katalán identitást a magáénak vallja. Ugyanez érvényes a függetlenségi törekvésekre is. Nem teljesen egyértelmű, hogy a függetlenségpártiak lennének többségben, de abban a politikai pártok, és a szavazók többsége egyetért, hogy az, ahogy Spanyolország 2017 októberében meghiúsította a függetlenségi népszavazást, elfogadhatatlan.

Andreau Claret újságíró szerint akár a skót utat is lehetett volna követni, hiszen Skóciában is tartottak népszavazást 2014-ben, melyet a függetlenségpártiak 55-45 arányban elveszítettek, de az eredményt ott akkor mindenki elfogadta, London nem zárta börtönbe a skót kormány képviselőit.

Az aktuális katalán kormány külügyminisztere, Alfred Bosch szerint a jelenlegi helyzet hosszú távon tarthatatlan, de Madridban a szövetségi parlamentben a katalán képviselők csak a szocialistákkal, a baloldallal egyeztethetnek, és önállóan sose buktathatják meg a baloldali kormányt, mert egy jobb-szélsőjobb spanyol kormánykoalíció még több jogot venne el a katalánoktól. Így nemhogy a katalán képviselőknek, akik egyébként a spanyol parlament közel 20 százalékát alkotják nincs zsarolási potenciáljuk Madridban, hanem pont ellenkezőleg, a spanyol baloldal tudja a katalán képviselőket sakkban tartani. Hosszú évtizedeken keresztül a katalán többség számára elégséges volt a spanyol kormány által biztosított autonómia, de most már egyre többet azt érzik, hogy a mostani helyzet tarthatatlan. 

Mi várható? Azt, hogy a katalán társadalom milyen irányba indul el, elég nehéz most megjósolni. A politikusok, civil vezetők és újságírók, akikkel Barcelonában beszéltünk, mindnyájan kiemelték, hogy a katalánok többsége jelenleg csak békés eszközökkel hajlandó küzdeni függetlenségért, vagy a jelenleginél is komolyabb autonómiáért, az agressziót szinte senki sem tudja elképzelni, mert ez nem jellemző a katalánokra. Ám azt sem tudták pontosan megjósolni, hogy milyen változások állhatnak be a társadalomban, ha a spanyol bíróságok végül letöltendő börtönbüntetésre ítélik az előző katalán kormány vezetőit. Többen felhívták rá a figyelmünket, hogy a katalánok a spanyolokon kívül az Európai Unióra is egyre inkább haragszanak, egyre csökken a bizalmuk Brüsszel irányában.

Szerintük az ő esetük is tökéletesen példázza, hogy az EU valójában kizárólag csak a nemzetállamok szövetsége, és az államok saját kisebbségeikkel, illetve régióikkal azt csinálnak, amit csak akarnak, Brüsszel, vagy a többi állam soha nem szól bele a dolgukba. Mindezek ellenére sokan arról beszéltek, hogy a katalán függetlenség felé vezető út nagyon hosszú lehet, és nem kizárt, hogy azt csak az elkövetkezendő generáció fogja elérni.

A cikk szerzője a MIDAS, a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének szervezésében utazott Barcelonába, a helyi programot a DIPLOCAT katalán public-private konzorcium szervezte.