Kassát reklámozzák Kassán

Kassa |

<p>Olyan óriásplakátokat helyeztek el a város több pontján, amelyeken a Szent Erzsébet-dóm látható, valamint az Üdvözüljük a kis nagy országban felirat. A bilboard a kassaiakat invitálja saját megyéjükbe.</p>

Emellett az egyik tábla éppen a városból kifelé vezető út mellett áll. Hasonló nagy felületű reklámtáblák találhatóak még a Felszabadítók terén a leendő Auparkot körülvevő kerítésen, vagy a Dargovihősöklakótelepen. Zdenko Trebuľa megyefőnök azt mondta, a megyének semmi köze ehhez a kampányhoz. Anyagilag nem támogatták, véleményezésére sem volt lehetőségük. „Ez az Idegenforgalmi Szlovák Ügynökség hirdetése. Bár tavaly ősszel értesítettek bennünket, hogy óriásplakátokat helyeznek ki, de konkrétumokat nem árultak el előre. A megye idegenforgalmi osztálya megjelölte azokat a helyeket, ahová el lehetett volna helyezni a táblákat, de ezt a javaslatot nem vették figyelembe. Figyelmeztettük az ügynökséget, hogy nincs értelme ilyen módon propagálni a megyét. Mi idegen nyelvű plakátokat szerettünk volna kihelyeztetni a határ menti területeken. Azt is szorgalmaztuk, hogy más megyékben is elhelyezzék a táblákat. Az erre fordított pénzt értelmesebben is felhasználhatta volna azügynökség“- fejtette ki a megye álláspontját ZdenkoTrebuľamegyefőnök.
Az ügynökség 35 óriásplakátot helyezett el városszerte. Acég szóvivője üzleti titokra hivatkozva nemárulta el, mennyi pénz költöttek erre a célra, csak annyit mondott, hogy a szokásos árnál kevesebbet. A Korzár című napilap számításai szerint a kampány költsége 50 ezer euróra tehető, uniós alapokból kaptak rá pénzt. Peter Švehla, az ügynökség e-marketing részlegének vezetője elmondta, ezek a bilboardok a turistáknak is szólnak. „A turistaidény előtti kampányról van szó, májusban és júniusban lesznek láthatók az utcákonaz óriásplakátok“.
Švehla hozzátette, nem kimondottan az egyes megyék propagálásáról van szó, inkább egyfajta tájékoztató ez a turisták számára, mit érdemes megnézni az adott helyen. „A Kassa megyei bilboardokon például kisebb fotókon szerepel a Dobsinai-jégbarlang vagy a krasznahorkai vár. Főleg a bevezető utak mellé helyeztük ki őket, hogy felkeltse a turisták érdeklődését és meglátogassák a vonzó helyeket. Az, hogy a kassai táblákon éppen a Szent Erzsébet-székesegyház szerepel, inkább a véletlenek egybeesése, mert a dóm mutat a legjobban a fotókon“ -magyarázta a menedzser.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?