Kártyával a feketegazdaság ellen

Pozsony. A szociális biztosítási kártya bevezetését tervezi a Nemzeti Munkafelügyelőség az illegális állásvállalás visszaszorítása érdekében.

Pozsony. A szociális biztosítási kártya bevezetését tervezi a Nemzeti Munkafelügyelőség az illegális állásvállalás visszaszorítása érdekében. „Németországi példa alapján minden pályakezdő megkapná a biztosítási igazolványt, melyet alkalmazása idejére leadna a munkaadójának – mondta lapunknak Anton Kasana, a felügyelőség igazgatóhelyettese. – A munkanélküliek kártyáját a Szociális Biztosító őrizné, így hatékonyabbá válhat a hivatal munkája. Ha tehát az igazolvány a munkaadónál van, akkor az illető legális alkalmazott, ellenkező esetben azonban bizonyított, hogy feketén dolgozik.” Ez nem lesz azonos a munkakönyvvel, melyben minden adat szerepelne a munkavállalóról, ennél egyszerűbb igazolvány bevezetését tervezik. A feketemunka ellenőrzése továbbra is nagyon nehézkes, tavaly mindössze 145 esetben sikerült bizonyítaniuk a hivatal alkalmazottainak. Egyes elemzések 40 ezer és 120 ezer közé teszik a bejelentés nélkül dolgozók számát. A munkafelügyelőség tavaly 19,651 millió korona értékben szabott ki büntetést a törvénysértő munkaadóknak, ennek azonban az alacsony felderítettség miatt nincs kellően elrettentő ereje. A hatékony felderítést nehezíti az is, hogy a feketemunka egyetlen törvényben sincs pontosan meghatározva, minden hivatal a saját szemszögéből ítéli meg. Ezt pótolhatja az illegális munkáról és az illegális foglalkoztatásról szóló jogszabály, mely szerepel a munka-, szociális és családügyi minisztérium ez évi törvény-előkészítési tervében. „Az egységes jogszabály összehangolhatná a munkafelügyelőségek, az idegenrendészet, a Szociális Biztosító és egyéb szervek munkáját” – véli Kasana. A törvény várhatóan idén elkészül, de a feketemunka felderítését segíti a februárban életbe lépett foglalkoztatási törvény is, állítja Martin Danko, a szociális minisztérium szóvivője. „Az ellenőrzésbe bekapcsolódhatnak a szociális hivatalok is” – tájékoztatta lapunkat a szóvivő. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?