Közélet

Kampányol is a Fidesznek a Szövetség, meg nem is

Pozsony | A Szövetség MKP-platformja és annak vezetője, Berényi József a Fidesz–KDNP kormány mellett kampányol, mindezt annak ellenére, hogy a párt elnöke, Forró Krisztián korábban úgy nyilatkozott, nem terveznek bekapcsolódni a magyarországi választási kampányba.
author
Czímer Gábor

2021. december 6. 19:07

A Szövetség három platformelnöke, (balról jobbra) Berényi József, Rigó Konrád és Orosz Örs az Új Szó-stúdióban októberben még békésen ült egymás mellett(Fotó: Somogyi Tibor)
A Szövetség három platformelnöke, (balról jobbra) Berényi József, Rigó Konrád és Orosz Örs az Új Szó-stúdióban októberben  - Somogyi Tibor felvétele

A Szövetség MKP-platformja aktívan közvetíti a magyar kormánypártok kampányüzeneteit. Így például azt, hogy a magyarországi ellenzék „szürke eminenciása” Gyurcsány Ferenc. Mindezt úgy, hogy arra a 2004-es magyarországi népszavazásra emlékeztettek, amely a kettős állampolgárság megadásáról szólt. Egy évvel ezelőtt az akkor még önállóan politizáló MKP nem emlékezett meg az évfordulóról.

A magyarországi választási kampányba ugyancsak nyíltan bekapcsolódott Berényi József, az MKP platformjának elnöke. A platform közösségi oldalán egy videóüzenetet tett közzé, amelyben egyértelműen a Fidesz–KDNP mellett foglalt állást. „A véleményem az, hogy a felvidéki magyar közösség szempontjából nem indokolt a kormányváltásnak az igénye” – mondta Berényi. A Szövetség vezető politikusa ezt követően elkezdte felsorolni a magyar kormány által adott támogatásokat. Ezek átláthatatlanságáról, a dotációs rendszernek a szlovákiai magyar politikummal való összefonódásáról a napokban több tényfeltáró cikket is közöltünk.

Berényi a videóüzenetében a magyar kormány másik fontos kampánytémáját, a menekültek kérdését is érintette. A Szövetség politikusa a fehérorosz–lengyel határon kialakult helyzetről, a Lukasenka-rezsim által felhasznált menekültek kérdéséről beszélt. Lukasenka a Közel-Kelet instabil államaiból és Afganisztánból menekülő embereket terelt a schengeni határra. Ezzel kapcsolatban a Szövetség politikusa a magyar miniszterelnök menekültekkel szembeni fellépését méltatta. „Orbán Viktor 2015-ben meghirdetett politikája, miszerint Európának meg kell védenie a határait, és ott kell segítsen a rászorultakon, ahol valójában ők élnek, (...) maximális mértékben indokolt volt” – mondta, majd méltatta a Fidesz–KDNP családpolitikáját is. Berényi a budapesti felújításokat is üdvözölte, a magyar kormányt pedig a nemzeti keresztény konzervatív értékrend „egyik utolsó bástyájának” tartja. „Sehonnai bitang MKP-s lenne az, aki most, valamifajta köpönyeget forgatna és nem mondaná ki azt, hogy számunkra a Fidesz és a KDNP volt a szövetséges, lesz a szövetséges és most is az” – mondta Berényi. Az MKP platformjának elnöke a kampányba való bekapcsolódást kérdésünkre azzal indokolta, hogy először a Híd-platform vezetőjénél, Rigó Konrádnál jelent meg egy olyan Facebook-bejegyzés, amely a budapesti szlovák nagykövetnek és a magyarországi ellenzék vezetőjének, Márki-Zay Péternek a találkozóját értékelte kedvezően. „A kampányba való be nem avatkozás elvét nem én sértettem meg” – mondta azzal, hogy Rigó bejegyzése után ő is úgy érezte, kifejtheti a véleményét.

A nagykövet és Márki-Zay találkozójára azonban elsőként a  Szövetség elnöke, Forró Krisztián reagált. „Ha a szlovák nagykövetség Márki-Zay Péter meghívását nem is utasította vissza, megtehette volna, hogy egy alacsonyabb beosztású diplomatával képviselteti magát” – helytelenítette az esetet Forró. A Szövetség elnöke azonban személyesen is megjelent egy, a magyarországi parlamenti választáshoz kapcsolódó eseményen. Még november 14-én vendégként részt vett a Fidesz kongresszusán. Erre akkor a párttársa, Rigó kritikus hangnemben reagált. „Nem tudtam, hogy elnöki szinten végigjárjuk a magyarországi pártok kongresszusait, de legyen” – írta a közösségi oldalán. Forró azonban a látogatással kapcsolatban a Denník N-nek azt mondta, „nem tervezik”, hogy bekapcsolódnak a magyarországi választási kampányba. Most mi is megkerestük a pártelnököt, hogy megtudjuk, a Szövetség MKP-platformja miért lépett be mégis a kampányba, illetve, hogy az egész párt azonosul-e a platform álláspontjával. Az írásban megküldött válaszban a Szövetség azt hangsúlyozza, Berényi az MKP-platform véleményét mondta el. „A magyarországi választásokat érintő témákban a platformoknak külön véleménye van” – olvasható a nyilatkozatban, majd hozzáteszik, a közös párt elsősorban a hazai választásokra koncentrál. „Tisztában vagyok azzal, hogy a Szövetségen belül is, a közösségünkben is más-más vélemények fogalmazódnak meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban. Ennek tudatában igyekszünk a Szövetséget hatékonyan működtetni” – nyilatkozta Forró.

A témában Rigó is megszólalt, aki nem tartja szerencsésnek és „a Szövetség számára hasznosnak sem”, hogy az MKP-platform elnöke bekapcsolódott a magyarországi választási kampányba. A Híd-platform vezetője szerint ők tisztában vannak azzal, hogy a választóik közül vannak, akik Orbánnal szimpatizálnak és vannak, akik Márki-Zay Péter győzelmében bíznak. „A mindenkori magyar kormánnyal való jó partneri viszony kötelesség a szlovákiai magyarokat képviselő párt számára, a pártpolitikai elköteleződést viszont senki nem várja el tőlünk, legkevésbé a választóink” – tette hozzá.

Orosz Örs, a Szövetség Összefogás-platformjának elnöke is azt hangsúlyozta, a közös pártnak a magyarországi választásokkal kapcsolatban nincs egységes nézete. Kiemelte ugyanakkor, a magyarországi támogatásokat szerinte is meg kell köszönni. „Ezért az MKP-platform elnökének álláspontjában nem látok problémát” – tette hozzá azzal, hogy szerinte ez nem a kampányba való beavatkozás. „Berényi egy olyan kérdésben alkotott véleményt, amelyre ráhatásunk nincs, de véleményünk van” – utalt arra, hogy a szlovákiai magyarok túlnyomó többségének nincs magyarországi választójoga. „Osztom Berényi úr véleményét” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a magyar választások során melyik oldalnak szurkol.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
euró

Egyeseknek kérelmezniük kell a 100 eurót

Haumann Péter

Elhunyt Haumann Péter

Gyimesi György

Gyimesi betiltaná a szivárványos zászló kifüggesztését a hivatalokra

Boris Klempa

Kell-e tartanunk attól, hogy a majomhimlő is úgy terjed majd, mint a Covid-19? A virológus válaszol!

pénz euró

A segély intézése 7 lépésben

ujzntreds

KVÍZ: Becsapós kérdések 2. – Kifognak rajtad?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.