Kampányles: Nógrádi árnyékában

Érsekújvár |

<p>A migránsválság borította árnyékba Érsekújvárt hétfő késő délután &ndash; legalábbis az MKP kampányrendezvényének címe szerint, amely így hangzott: Európa, Szlovákia és Érsekújvár a migránshelyzet árnyékában. A vendégek: Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Berényi József pártelnök, volt külügyi államtitkár. Kampánylesen jártunk.&nbsp;</p>

Úton Érsekújvár felé nem találkozunk egyetlen migránssal sem, viszont a fővárosból kifelé menet kétszer is megelőz bennünket Berényi József, egy pozsonyi rendszámú Volkswagen Passattal. Újvárban a Csemadok-székháznál már kisebb tömeg várakozik, parkolóhelyet csak a szomszédos tömbházak között találunk. Az előtérben nagy tolongás, MKP-s röplapokat osztogatnak, és tollat, amit mindjárt ki is próbálhatunk: határozott utasítást kapunk, hogy írjuk alá az MKP petícióját, amely a menekültek kötelező kvóták alapján való elosztása ellen tiltakozik. Idősebb bácsi áll éppen a petíciós ív előtt. „Ez az a magyarországi?” – kérdezi az asztal túloldalán álló hölgytől, és már írja is alá, miközben a hölgy magyarázza, hogy „ez a migránsokról van”. 

Exkluzív információk 

Közben megtelt a terem, körülbelül százötvenen ülnek odabent, javarészt idősebbek, de akad néhány fiatal is. A pódiumon helyet foglalnak a szereplők: Farkas Iván MKP-alelnök, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Berényi József MKP-elnök, aki most egykori külügyi államtitkári minőségében is szerepel, illetve az MKP fiatal, ambiciózus képviselőjelöltje, Nagy Dávid jogász, a lista 20. helyezettje, aki házigazdaként van jelen. Berényi József hamar magához ragadja a szót, azzal indítva, minden rosszban van valami jó, mert most a menekültáradat ürügyén legalább beszélhet külügyi államtitkári élményeiről. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220202","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"302","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]„Ezidáig, megmondom önöknek őszintén, a kutyát nem érdekelte, hogy mit csináltam a külügyminisztériumban” – mondja Berényi. Hozzáteszi, egyes kérdéseknek „elébe fog menni”, és mindjárt fel is teszi magának a kérdést, mi okozhatta a tavaly indult menekültáradatot. („Dávid ki is húzza ezt a kérdést”, szól még oda fiatal kollégájának.) Innentől szakad ránk az információzuhatag, és a közönség tagjai úgy érezhetik, az érsekújvári Csemadok-székházban most igazi világpolitikai játszmák tárulnak fel előttük. 

Nógrádi Györgyöt Farkas Iván mutatja be röviden, és a szakértő mindjárt bele is csap a közepébe. Miután köszönetet mond, hogy részt vehet ezen a rendezvényen, hangsúlyozva, hogy először áll nyíltan egy politikai párt mögé, dióhéjban felvázolja élettörténetét. Szegény családból származik, és bár elég jól ment neki az asztalitenisz, inkább a tanulás mellett döntött. Most 66 éves, és még mindig tanul.  Gyorsan áttér az aktuális helyzetre, és közli, olyan információk vannak a birtokában nyugat-európai országok belügyminisztériumaiból, amelyeket a német, a francia, a svéd és a Benelux sajtóban nem közölnek le. Farkas Iván rövid unszolására Nógrádi elő is adja ezeket az adatokat, amelyekről így az érsekújvári Csemadok-székházban a nyugat-európai közvéleményt megelőzve értesülhetünk. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220203","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az adatok szerint a nyugat-európai országokban a fogva tartottak és a bűnözők 50–70 százaléka, a kiskorú bűnelkövetők kétharmada bevándorló, Németországban napi 500 bűncselekményt követnek el a bevándorlók, svéd városokban 55 olyan zóna van, ahova svéd nem léphet be, mert a vezetést átvették a szélsőséges migránsok. A kiskorú migránsokat Nógrádi adatai szerint ezeken a helyeken megerőszakolják, dolgozni a bevándorlók nem hajlandók. A közönség soraiból rémülettel elegy felháborodottság hangjai hallatszanak, majd tapssal hálálják meg Nógrádi tényfeltárását. Ezután Nógrádi készülő könyvét reklámozzák, majd a szakértő felszólítja a közönséget, hogy támogassák az MKP-t. 

„Átcsapott felette az idő” 

A továbbiakban leginkább a multinacionális nagyvállalatok kritikája következik, és az Európai Unió gyenge érdekérvényesítő erejét hangsúlyozzák az előadók. Berényi kifejti, egy nagyon álszent Európát lát maga előtt, amely nem szolidáris Macedóniával, miközben a macedón rendőrök nagy része a migránsokkal való összecsapások miatt már kórházban fekszik. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220205","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"263","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]„Az Európai Unióban eluralkodott a politikai korrektség kötelező nyelvhasználata” – magyarázza a problémák forrását Berényi. Nógrádi ezt azzal erősíti meg, hogy a közel-keleti muzulmán országokban nem tartják tiszteletben az emberi jogok nyugati elveit – így kapcsolódva Berényi azon kijelentéséhez, amit egy falubeli ismerőse mesélt neki, aki járt Iránban, és beszámolt róla, hogy ott az európai nőkre is csadort kényszerítenek. „Mi a muzulmánokat nem fogjuk tudni rávenni, hogy éljenek európaiként” – állítja Berényi. Nógrádi és Berényi is elmondja, tiszteletben tartják Angela Merkelt, ám „átcsapott felette az idő”, jelenlegi politikájával nem tudnak egyetérteni. 

Egy következő, kapitalizmuskritikán alapuló blokkban a multinacionális cégeket próbálják a menekülthullám kiváltóiként megnevezni. Berényi eszmefuttatásában arról beszél, a multik alighanem olcsó munkaerőt akartak, hogy lenyomják a magas németországi béreket. 

Nógrádi a színes bőrűeket sem kíméli. „Tavaly volt először, hogy az USA-ban az újszülöttek 51%-a színes bőrű volt. Még egy generáció, és ebből óriási probléma lesz” – mondja. 

Hova áll a Volkswagen? 

A következő téma a kőolaj árának esése, Nógrádinak itt sincsenek jó hírei: mivel a közel-keleti országok kőolajkészleteik végén járnak, információi szerint az ottani lakosok már elkezdtek európai ingatlanokat vásárolni, hogy áttelepülhessenek. Persze csak az őslakosság, ám az is több százezer fő, jut a fenyegető következtetésre a szakértő. 

A beszélgetés vége felé Berényi József fotóvetítéssel összekötött beszámolója következik afrikai úti élményeiről, külügyi államtitkár korából. Még teveháton is láthatjuk az MKP elnökét. 

Mielőtt a közönség szóhoz jutna, Farkas Iván még rákérdez Nógrádinál, az Egyesült Államok és az EU közt megkötendő – TTIP néven ismert – szabadkereskedelmi egyezmény, illetve a Volkswagen körüli botrányok milyen összefüggésben állhatnak a – vélhetően szervezett – menekültválsággal? Nógrádi poénnal próbálja oldani a helyzetet, az összeesküvés-elméletek nem az ő asztala, mondja, azt meghagyja Szaniszló Ferencnek, akit ő nagyon-nagyon tisztel. (Szaniszló Ferenc az Echo Tv műsorvezetője, az utóbbi években cigányellenes és antiszemita kijelentéseivel hívta fel magára a figyelmet, Balog Zoltán miniszter 2013-ban Táncsics-díjjal tüntette ki, amit végül a közvélemény nyomására „visszakért” tőle.) Nógrádi az EU alárendelt szerepét hangsúlyozza az USA-val szemben, és hozzáteszi, minden autógyár ugyanúgy hazudik, ahogy a Volkswagen tette. 

A közönség kérdései újabb lehetséges összeesküvés-elméletekre világítanak rá: tényleg kettős állampolgár-e Angela Merkel, tényleg öt ember kezében összpontosul-e a világ összvagyona, és hozzájuk közel álló személy szervezte a menekültválságot stb. Az egyik jelenlévő arra kéri a budapesti vendéget, tolmácsolja a helyiek köszönetét a magyar kormánynak, amiért feltartóztatta a menekülteket. A biztonság garantált, hiszen aki átlépi a határzárat, „azt letartóztatjuk”, közli Nógrádi, majd azzal zárja mondandóját, „csak idő kérdése, hogy a helyzet eszkalálódjék” a Balkánon, és „sajnos tízből kilencszer az idő őt igazolja”. Farkas Iván búcsúzóul felhívja a közönség figyelmét, hogy Nógrádi György könyve akciós áron megvásárolható a helyszínen, és a szerző szívesen dedikálja is. 

A Csemadok-székházból távozóban még hallom, ahogy egy idősebb bácsi összefoglalja benyomásait társának: „Orbán is kijelentette, hogy nem az oroszoktól kell félni. Ott van Amerika.” Migránsokkal a hazaúton sem találkoztunk. 
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220206","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?