Kamarába zárnák a magyar újságírókat

A tervezet körül egyelőre sok a találgatás, az előnyök és hátrányok mellett érvek is szólnak. Az első hírek az alapkoncepciót kiötlő szivárogtatóktól származnak, akik állítják, a projekt „gondnoka” Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

A közeljövőben megalakuló sajtókamara bejelentésére érkezett friss reakciókban a sajtószabadság korlátozása miatti aggodalom domborodik ki. Félő, hogy elsősorban a kormányhoz közeli média lesz az új törvény kedvezményezettje, míg az ellenzéki sajtómunkások belépését megnehezítenék. Nem világos az sem, hogy a kamaratagsági kritériumokat mi alapján határozzák meg. Feltételezhető, hogy a végzettség és a szakmai tapasztalat alapkövetelmény lehet, de az egyéni elbírálás sem tekinthető kizártnak. A szelekció a kiadókat is érinti, ugyanis csak olyan kiadó nevezhetné magát országos médiumnak, amely kamaratag, és figyel arra, hogy az alkalmazottai is tagjai legyenek a kamarának.

Körön kívül

Az előkészítő tárgyalások tényét megerősítette a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Protestáns Újságírók Szövetsége is. Nagy meglepetésre a legnagyobb érdekképviselettel bíró, több mint 3000 tagot számláló szervezetet, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nem hívták meg az egyeztetésre. „Pillanatnyilag a tervezett újságíró-kamaráról semmilyen konkrét információnk nincs, velünk arról sem a kormány, sem más nem egyeztetett” – mondta az Új Szónak Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke.

Jogok és kötelességek

A kamaratagság egyben olyan licenc is lenne, amely nélkül az országos médiumokban nem alkalmaznák az újságírókat. A törvényjavaslat körüli ötletelők első nyilatkozataikban úgy érvelnek, hogy a fő cél az érdekvédelem, az újságírók helyzetének a javítása. Olyan nehezen visszautasítható ajánlatokkal vennék rá az újságírókat a belépésre, mint a garantált bérminimum vagy a nyugdíjkedvezmény. Csak bejelentett, minősített újságírókat alkalmazhatnának a kiadók, melyeket szintén arra ösztönöznének, hogy kamaratagokká váljanak. A kiadókat adókedvezménnyel vagy különadó kivetésével terelhetnék a szervezetbe, adta hírül a Népszava. Kamaratagság nélkül is lehetne újságot, blogot írni, azonban más minősítést kapnának.

Az érdekvédelem mellett az összefogás a másik jelszó, vélik a tervezet fölött bábáskodók, meg kell akadályozni, hogy a lapkiadók kihasználják az újságírókat, hangoztatják.

Szigorúan felügyelt sorok

Nagyon szerencsétlennek tartják többen is a sajtókamara megnevezést, hiszen rossz történelmi emlékek kapcsolódnak az 1938-ban felállított kamarához, mely – az első zsidótörvény értelmében – kiszorította a zsidó újságírókat.

„A történelmi példa azt mutatja, hogy a kötelező, felülről szervezett kamara a kirekesztés eszköze is”

– nyilatkozta lapunknak Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, a Pécsi Tudományegyetem és a Corvinus Egyetem oktatója. „Aki nem tagja, azt a rendszer megfosztja olyan jogoktól, amelyek a tagoknak járnak. A felülről szervezettség – ide értve azt is, ha nem maga az állam, hanem a kormányhoz közel álló médiavállalatok és szerkesztőségek kezdeményezik a szervezést – mindenképpen egy, az újságírókra kényszerített szabályrendszert is jelent. Lehet, hogy formális lehetőség van ennek a szabályrendszernek a bírósági felülvizsgálatára, de éppen a kvázi-kötelező jelleg, illetve a kimaradás negatív következményei miatt a kamara tagjai ezzel nem fognak élni. Egy ilyen, nem önkéntesen elfogadott, ugyanakkor nem is törvényben rögzített szabályrendszer önkényes alkalmazása kiválóan alkalmas egyes újságírók és szerkesztőségek megbélyegzésére. Mindennek önmagában is komoly visszatartó ereje lehet az újságírói munka szabad gyakorlására, azaz a sajtószabadságra. Az ötlet ráadásul egy olyan médiapiacon vetődik fel, amelyen a piac egyik része valódi teljesítményétől függetlenül rengeteg állami forráshoz jut (reklámhoz, frekvenciához, információhoz), a piac másik fele napi szinten küzd a túlélésért.”

Ugyancsak félelmeinek adott hangot Hargitai Miklós, aki elmondta, Magyarországon a kamarák „köztestületnek számítanak, köztestületi jogosítványokat birtokolnak” – ezekre pedig a kormány az elmúlt időszakban rátelepedett: „Az Agrárkamarától a Pedagógus Karig számtalan negatív példát tudunk sorolni, pozitívat viszont – ahol tényleges önszabályozás érvényesülne politikai közbeavatkozások nélkül – sajnos egyet sem.”

Polyák úgy látja, a kamara létrehozása a minőségi problémákra nem jelent megoldást; amivel foglalkozni kellene, az az újságírók képzésének megerősítése. A kommunikáció-és médiaszakok nagy része fizetős: a fizetős képzés a felsőoktatásban létszámcsökkentéshez vezetett, a vidéki tanszékeket pedig szinte ellehetetlenítette.

A sajtókamara tervezete azt bizonyítja, a magyar sajtópiac átalakítása a Népszabadság bezárásával, a vidéki lapok új tulajdonosi kézre juttatásával még nem fejeződött be.

Kamara a határon túl

A kamaratagság nem korlátozódna Magyarországra. Az MSÚSZ-nél például két évvel ezelőtt alapszabály-módosításra került sor, határon túli tagokat is fölvesznek. „Ha lesz kamara, s lesz bármilyen beleszólásunk a működésébe, természetesnek tartom, hogy minden, magyarul alkotó kolléga tag lehet. A részleteket persze később kell majd kidolgozni” – tájékoztatta lapunkat Szöllősi György.