Kaliňák tagad és vádaskodik

Robert Kaliňák
Pozsony |

A leváltásomat indítványozó ellenzéki javaslat gyenge lábakon áll, és legalább 20 kimutatható hazugságot és demagóg állítást tartalmaz - jelentette ki ma Robert Kaliňák a parlament rendkívüli ülésén, aki nem érti, miért folyik ellene még mindig "hajtóvadászat". A belügyminiszter  csaknem egy óráig beszélt.

"Olyan emberek ülnek itt, akik a hazugságot, a tudatlanságot, illetve a műveletlenséget munkamódszerként alkalmazzák" - mondta Kaliňák elsősorban Jozef Rajtár (SaS) ellenzéki képviselőre célozva, aki a leváltási javaslatot benyújtotta. Hozzátette: Rajtár hazug, gyáva és csaló. Kaliňák szerint az SaS képviselője hazudott, amikor azt állította, hogy főiskolai végzettsége van; valójában csak egy hat hónapos internetes kurzust végzett el. A miniszter szerint Rajtár jogosulatlanul töltött be fontos pozíciót egy állami részvénytársaságnál, amely másodfokú egyetemi végzettséget kívánt volna. Az ellenzéki politikus ráadásul a felügyeleti tanács tagjaként jóváhagyta, hogy egy 4,5 milliós pénzbeli követelést 18 ezer euróért adjnak el. "Bašternák tiszta amatőr magához képest" - mondta Kaliňák.
 
Rajtár reakciójában felhívta a figyelmet, hogy az említett tisztségért semmilyen juttatást nem kapott, mert önként lemondott róla. Állítása szerint csak olyan titulust használ, amelyet oklevelekkel vagy más elismervényekkel alá tud támasztani.
 
Kiska, Matovič - ők az adócsalók, nem én! 
Kaliňák elismerte, hogy az előző két rendkívüli ülést ignorálta, mert Szlovákia akkor töltötte be az EU-elnöki tisztséget, és "minden nap azzal foglalkoztunk, hogy az országnak ne kelljen menekülteket befogadnia". 
 
A belügyminiszter ismét leszögezte: az adócsalással gyanúsított ingatlanvállalkozótól, Ladislav Bašternáktól soha nem fogadott el pénzt sem közvetlenül, sem közvetve. 
 
Kaliňák meggyőződése, hogy az ellenzék legfőbb kifogása ellene, hogy egy adócsaló az ismerőse. Valójában azonban még kettőt ismer, akik az irodájában is jártak: Andrej Kiska államfőt és Igor Matovičot, az OĽaNO elnökét.
 

Könyv hosszúságú bűnlajstrom 
Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter menesztését múlt héten kezdeményezte ismét a demokratikus ellenzéki blokk. A beadványhoz szükséges képviselői aláírásokat az OĽaNO–Nova, az SaS és a Sme rodina képviselői szedték össze. Robert Kaliňák menesztésének indoklását 6 oldalon fogalmazták meg. „A Bašternák-botrány, a BA Haus céggel való üzletelés és újabban az a 20 millió eurós büntetés, melyet Kaliňák korrekciónak nevez az uniós pályázatokkal kapcsolatban” – sorolta a belügyminiszter menesztésének legsúlyosabb okait Jozef Rajtár (SaS). A képviselő szerint Kaliňák leváltásának okai már egy könyvet is megtöltenének. „Ha viszont kitölti a miniszteri mandátumát, már egy lexikont is tele lehet írni, ezt szeretnénk megakadályozni”– mondta Rajtár, aki arra is emlékeztetett, hogy Kaliňák saját pecsenyéjét sütögeti a belügyminisztériumban, ráadásul saját vagyonával sincs tisztában. A parlament összeférhetetlenségi bizottsága elutasította, hogy górcső alá vegye a belügyminiszter vagyonát. Kaliňák parlamentben leadott vagyonbevallása nem fedi a valóságot. Például kevesebb ingatlant tüntet fel benne, mint amennyit a kataszteri hivatal nyilvántartása alapján birtokol.
 
Grendel Gábor (Nova) szerint az újabb bizalmatlansági indítványnak köszönhetően a smeres képviselők is szabadon hangot adhatnak Kaliňákkal kapcsolatos álláspontjuknak, hiszen a megyei választási fiaskó után többen úgy vélekedtek, hogy a belügyminiszter is hozzájárulhatott a csúfos vereséghez.
 
Az ellenzék sorra vette a Robert Fico kormányfő által legjobb belügyminiszternek titulált Robert Kaliňák legjelentősebb botrányait. Elővették a másfél évtizeddel ezelőtti ügyeit is, például azt a 2000-ben nagy port kavart esetet, amikor Kaliňák egyik cége 25 millió koronáért jutott hozzá egy manipulált közbeszerzési eljáráson keresztül a valójában 60 millió koronát érő telekhez. Hasonlóan súlyos volt a Plachtince-botrány, melyben a belügy egy regionális közbeszerző ügynökségen keresztül 130 millió euróért pályáztatott meg jogi szolgáltatásokat. Az ügynökség a pár száz lelkes település önkormányzati hivatalába volt bejegyezve. Bár a Chovanec-botrány – mely 75 millió eurónyi indokolatlan adó viaszigénylésről szól – egyik kulcsfigurája börtönben van, a rendőrség nem foglalkozik vallomásának azzal a részével, mely alapján a visszaigénylések hátterében Kaliňák és Ján Počiatek volt kétszeres smeres miniszter állt.
 
Kaliňák szóvivője útján ismét kategorikusan elutasította az ellenzék állításait. Kitart amellett is, hogy az uniós pályázatok miatt a belügy nem kapott büntetést, azt a 20 millió eurót, melyet a tárcának vissza kell fizetnie, továbbra is korrekciónak tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?