Kaliňák: Szlovákia a nyugalom szigete

Pozsony. Tíz év alatt nagyot esett a bűncselekmények száma Szlovákiában, és a felderítettség is egyre jobb arányt mutat.

Pozsony. Tíz év alatt nagyot esett a bűncselekmények száma Szlovákiában, és a felderítettség is egyre jobb arányt mutat. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint az ország biztonságos oázis.

A belügyminisztérium és az országos rendőr-főkapitányság a közlekedés után tegnap a bűnözési statisztikák szempontjából értékelte az elmúlt évet. Kaliňák és Tibor Gašpar rendőrkapitány ugyanakkor az értékelőt nem egyéves, hanem kicsit nagyobb, évtizedes léptékre építette. Az általuk bemutatott adatok alapján 2006-ban, amikor a miniszter az első Fico-kormány idején átvette a tárcát, még több mint 115 ezer bűncselekmény történt országszerte, ebből 41 százalékot derített fel a rendőrség. Az egy évtizeddel későbbi, tavalyi adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a bűncselekmények száma 70 ezernél is kevesebb volt, és drasztikusan nőtt a felderítettség aránya is, mely most már 57 százalékos.

Elfogytak a rablók

Kaliňák szerint kevesebb a vagyon elleni bűncselekmény, nagy mértékben, 67 százalékkal esett a rablások száma, előrelépést értek el a családon belüli erőszak vizsgálatában is, és a rendőrség az Adókobra elindulása óta jóval erősebb az adóügyi bűncselekmények területén is. „Ez megnyugtató, pozitív trend” – mondta a miniszter. A bűnözés aránya a nagyvárosokban, Pozsonyban és Kassán, valamint Eperjes és Nagyszombat környékén a legmagasabb. Ugyanakkor Pozsonyban tíz éve még 20 százalék alatt volt a felderítettség aránya, most már 40 százalék feletti, ami a belügyminiszter szerint egy nagyvárosban nagyon jó eredmény. A legbiztonságosabb régió a Felsővízközi és az Ólublói járás a rendőrségi statisztikák szerint.

Felderített gyilkosságok

A tárcavezető szerint meglepő módon tavaly több gyilkosságot derített fel a rendőrség, mint amennyit összesen elkövettek a bűnözők. Ennek magyarázata, hogy 2016-ban több olyan maffiagyilkosságot is bevallottak az elmúlt két évtized rácsok mögött ülő nehézfiúi, melyeket már évek óta nem derítettek fel. Kaliňák ugyanakkor hozzátette, a V4 tagországai közül százezer főre számítva Szlovákiában követik el a legkevesebb gyilkosságot.

Visszaesett a bankrablások száma is, tavaly csak 10 pénzintézetet raboltak ki az országban, ebből 8-at Pozsonyban. A betöréses lopások száma is alacsonyabb, és ami Kaliňák szerint igazán fontos fokmérő, sokkal kevesebb autót lopnak el Szlovákiában, mint 10 éve. A kocsilopások száma csaknem 70 százalékkal csökkent, ráadásul minden harmadik autólopási ügyet megoldanak, ez az arány egy évtizede csak 14 százalék volt. Az autótolvajok dolgát a technikai újítások is megnehezítik, de Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitány szerint emellett a rendőrségi nyilvántartás szigorítása is jó hatással volt a statisztikára. A leggyakrabban továbbra is a Škoda és a Volkswagen típusú autók a tolvajok célpontjai.

Feltörekvő szélsőség

Kaliňák szerint ugyanakkor vannak területek, ahol még bőven van mit fejlődnie a rendőrségnek, például a politikai szélsőségesek által elkövetett bűncselekmények felderítettségén kellene javítani. Ezek száma ugyanis emelkedik, a felderítettség azonban az elvárhatónál alacsonyabb: a tetteket ugyanis nagyon gyakran az interneten követik el, az elkövetők valós identitását pedig a rendőrség nagyon nehezen tudja megállapítani. Kaliňák reméli, hogy a múlt héten bejelentett új, szélsőségesek elleni és terroristaellenes rendőri egység javít a statisztikán.

Lesznek kamerák

Újságírói kérdésre Kaliňák aztválaszolta, bár késik a rendőrségi ruhakamerák bevezetése, dolgoznak rajta. A közbeszerzési eljárás előkészítését most véglegesítik, és kitalálják azt is, milyen módon használják a rendőrök szolgálatban ezeket a kamerákat. A miniszter hozzátette, bízik benne, hogy ezek a kamerák segítenek tisztázni a rendőrségi eljárások kapcsán felmerülő kétes ügyeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?