Kaliňák szerint minden rendben a rendőrségnél

kaliňák
Pozsony |

A rendőrségnél és a rendőrséget ellenőrző szervnél javasolt változások semmilyen előnnyel nem fognak járni a jelenlegi állapothoz képest – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer-SD) a szerdai kormányülés után. A belügyminiszter kedden küldte el az erre vonatkozó módosítási javaslatot a koalíciós partnereknek. Állítása szerint ennek kidolgozásával a kormányprogramban foglaltaknak és a Híd pártnak mint koalíciós partnernek is megfelelt.

Kaliňák tagadta, hogy a Híd kényszerítette volna ki a javaslat elküldését a tegnap beharangozott sajtótájékoztatójával, melynek címe az volt: „Kezdjük elveszíteni a türelmünket”, témája pedig a rendőrség működésének új koncepciója.  A sajtótájékoztatóra végül nem került sor, mert időközben megérkezett a belügyi javaslat. A belügyminiszter szerint csak véletlen egybeesésről van szó, a javaslatot már korábban előkészítették.
 

Kaliňák ugyanakkor elmondta: nem látja, milyen előnyökkel járhatnak azok a változtatások, melyek a javaslatban szerepelnek. „Az őszinte válaszomra kíváncsiak, vagy a társadalmilag elfogadottra? Én nem látok ebben semmilyen előnyt, mert úgy gondolom, hogy az ellenőrző szerv jól végzi a dolgát, és a tíz legfüggetlenebb intézmény közé tartozik. A nagyobb függetlenségre vonatkozó kérelem nagyrészt félrevezető információkon alapszik” – jelentette ki Kaliňák, aki többször hangsúlyozta: legszívesebben nem változtatna semmin.

Lucia Žitňanská (Híd) a kormányülés után elmondta: úgy véli, hogy a beharangozott sajtótájékoztatóval elérték a céljukat, mivel a Belügyminisztérium megértette, hogy a párt számára ez a kérdés abszolút prioritást élvez. A belügyi tárca javaslata kapcsán Žitňanská nem bocsátkozott részletekbe, mivel a dokumentumot előbb még tüzetesen át kell tanulmányoznia, egyelőre csak átfutotta azt. „Vannak kérdések, melyekkel a javaslat egyáltalán nem foglalkozik, ehhez le kell még ülnünk. Emiatt ebben a formában ezt még nem tekintem egy befejezett javaslatnak” – tette hozzá a miniszterasszony.
 

A tervezett módosítások értelmében erősödhet a rendőrség és a rendőrséget ellenőrző szerv függetlensége. Az országos rendőrfőkapitányt az előzetes elképzelések szerint már nem a belügyminiszter, hanem a kormány nevezné ki, miután nyilvános meghallgatáson vett részt a parlament Védelmi és Biztonsági Bizottsága előtt.  A Most-Híd indítványozta a rendőrséget ellenőrző szerv függetlenségének megerősítését is, ennek igazgatóját az elképzelés szerint szintén nem a belügyminiszter, hanem a kormány nevezné ki. A rendőrök által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására pedig három – egy Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákiára specializálódó – osztály létesülne a Főügyészségen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?