Kaliňák: Szabályos volt a rendőri fellépés a roma telepen

Pozsony |

<p>Semmilyen előírást nem sértettek meg a rendőrök, amikor június 19-én több személy ellen is felléptek Szepsihez közeli roma telepen &ndash; nyilatkozta keddi sajtóértekezletén Robert Kaliňák.&nbsp;</p>

A belügyminiszter hangsúlyozta, az ügyben elrendelt ellenőrzés során nem derült fény semmilyen általánosan kötelező érvényű előírás vagy belső szabályzat megsértésére. Kizártnak tartja, hogy a rendőrök gyereknek okoztak volna sérülést.  Kaliňák emlékeztetett, hogy 18 személyt igazoltattak, és hét esetében vetettek be kényszerítő eszközöket,mert nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak. Öt személy esetében az illetékes orvos megállapította, ogy nem szenvedtek orvosi ellátást igénylő sérülést. Ketten előzetes letartóztatásba kerültek, mert fejszével az egyenruhásokra támadtak.  Az ETP Slovensko polgári társulás, amely a telep közösségi központjában nyújt szolgáltatásokat, korábban azt tette közzé, hogy a rendőri akció során egy hathetes gyerek is megsérült, és mentőautóval kellett kórházba szállítani.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?