Kaliňák összevissza beszél a Kiskának kiállított számlákról

Kalinak
Pozsony |

Robert Kaliňák belügyminiszter és a tárca továbbra is meglehetősen kétséges magyarázatokkal áll elő azzal kapcsolatban, kinek küldték állítólagos számláikat Andrej Kiska államfő poprádi repülőútjaiért.

A tárca korábban azt állította, Kiska magánjellegű repülőútjairól eleinte küldtek számlákat az államfőnek, ám miután nem fizette be őket, sztornózták a számlákat, később pedig bezúzták őket. Egy kereszténydemokrata ifjúsági szervezet közérdekű adatigénylésére a tárca munkatársai ugyanakkor azt állították, sosem állítottak ki számlákat a köztársasági elnöki hivatalnak – a minisztérium pedig később úgy nyilatkozott, valójában Andrej Kiska cégének küldték ezeket. Hasonlóan nyilatkozott Robert Kaliňák belügyminiszter is, aki a Facebookon azt írta, sosem beszélt olyan számlákról, melyeket a köztársasági elnöki hivatalnak állítottak ki. „Mi értelme lett volna annak, hogy az adófizetők pénze az államfői hivatal kasszájából a belügyminisztériuméba folyjon át?” – kérdezte Kaliňák, aki szerint a kérdés inkább az, hogy hajlandó-e Kiska kifizetni azt az egymillió eurót, melybe állítólag magánjellegűnek nevezett útjai kerültek. „Ha igen, akkor egy órán belül személyesen viszem el neki a számlákat az elnöki palotába” – jegyezte meg a belügyminiszter.

Ám Kaliňák arról nem nyilatkozott, hogy jogilag annak sem nagyon lett volna értelme, ha az állítólagos számlákat Kiska cégének küldik ki. A Sme napilap rámutat, a cégnek egyáltalán nem lett volna kötelessége kifizetni a számlát, hiszen nem létezik szerződés az elnök utaztatásáról a KTAG és az állam között. A lap által megszólított jogász szerint ha Kaliňák úgy érzi, Kiska jogosulatlanul vette igénybe ingyen a kormánygépet poprádi repülőútjaira, akkor felszólítást kellett volna küldenie egyenesen az államfőnek mint magánszemélynek – jogi szempontból ugyanis teljesen indokolatlan volt számlát küldeni az elnök cégének.

Kaliňák azt is állítja, hogy miután az államfő nem fizette ki a neki kiállított számlákat, továbbiakat már nem állítottak ki, és a létezőket bezúzták. A Sme szerint ez sem normális eljárás, a szabályok szerint ezt a kiállított számla mellé csatolt jóváírási dokumentummal kellett volna elintéznie a minisztériumnak.

Andrej Kiska két számlát befizetett poprádi repülőútjaiért, ahová Pozsonyból családjához utazik – ezeket azonban még beiktatása előtt tette. Azt állítja, hogy miután beiktatták, maga Kaliňák ajánlotta fel neki, hogy repüljön minél többet a kormánygépekkel. Az államfő állásfoglalást kért a Közjogi Méltóságokat Védő Hivataltól, mely szerint az államfő a nap 24 órájában államfő, így nincs különbség magánjellegű és hivatalos útjai között. (fm, Sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?